A korábban a turistákat megverő jobbikos újpesti képviselőt ki kellett vezetni egy meccsről

Vágólapra másolva!
A nemrég turisták megverése miatt - első fokon - felfüggesztett börtönre ítélt jobbikos újpesti politikust, Szabó Balázst botrányos viselkedése miatt vezették ki egy röplabdameccsről.
Vágólapra másolva!

A Hír TV információi szerint szombaton a politikus társaival szabályellenes drapériákat akart kifeszíteni a lelátóra, valamint a jó ízlést sértő rigmusokat skandáltak.

A biztonsági szolgálat többször távozásra szólította fel Szabó Balázst, amit ő megtagadott. Ezt követően eltávolították a stadionból.

A momentumos Déri Tibor támogatta az önkormányzati választási kampányban Szabó Balázst Forrás: Origo

„Volt egy egyén a szurkolók között, aki úgymond vezérszurkoló jelleget tölt be, és nem odaillő rigmusokkal felbujtotta a többi szurkolót, aki ugye az ő közvetlen közelében van. Elnök urat szidalmazták, illetve ugye az Őze elnök urat, hogy bu*i Őze. Felszólítottuk, hogy távozzon, akkor ellenállt ennek a dolognak, ki is kellett vezetni. Megfogták a kollégák a válla alatt, illetve a karját, úgy lett kitessékelve a csarnok külső részére, de semmilyen olyan sérülést nem szenvedett az úriember, ami alapján ugye utána őt sérelem érte volna" - mondta a Hír TV-nek nyilatkozó Kovács György, a biztonsági szolgálat vezetője.

Az újpesti Jobbik politikusának már többször bíróság elé kellett állnia erőszakos ügyei miatt.

Legutóbb

felfüggesztett börtönt kapott, mert turistákat vert össze.

Szabó Balázsnak van egy folyamatban lévő ügye is, a vád alapján, még 2018-ban

megverte a Fidelitas egyik aktivistáját.

A Hír TV a szombati ügy kapcán megkereste Újpest momentumos polgármesterét, Déri Tibort. A baloldali politikus nem volt hajlandó válaszolni a kérdésükre. Déri korábban nem határolódott el Szabó Balázstól, annak büntetőügyei ellenére sem.