Halász János: Magyarországra is veszélyes a Törökország felől megindult migránsáradat

2020.03.09. 22:45

Halász János (Fidesz) utalva a nemzetbiztonsági bizottság előző heti, zárt ülésén elhangzott tájékoztatóra, a parlamentben napirend előtt azt mondta: Magyarországra is veszélyes a Törökország felől megindult migránsáradat. A hírek szerint több tízezren vannak a török-görög határon, és Európa belseje felé tartanak. A balkáni helyzet miatt e nélkül is akár több százezres migránsáradat állhat össze – idézi a Magyar Nemzet.

Hozzátette: aktivizálódtak a Soros-szervezetek is, és biztatják a migránsokat. Halász János értékelése szerint még súlyosabb lehet a helyzet, mint 2015-ben. Kitért arra is, hogy mára az vált általános meggyőződéssé, amit Magyarország 2015-ben hangoztatott, azaz Európa határait bárhol éri támadás, meg kell védeni az illegális migrációtól.

A Görögországnak nyújtott uniós segítséget Magyarország üdvözli és támogatja, jó lenne, ha hazánk is kapott volna, illetve kapna brüsszeli segítséget határai megvédéséhez. Az is jó lenne, ha minden parlamenti párt támogatná Magyarország és a magyar emberek védelmét. Ezzel azonban úgy tűnik, megint egyedül maradnak, Gyurcsányék és a szocialisták kezdettől bírálják a magyar határvédelmet.  A múlt héten a szocialisták alelnöke arra utalgatott, hogy szerinte felesleges a kerítés, nem valódi, hanem pszichikai akadály  – tette hozzá. Leszögezte:  a Fidesz kitart a kerítés, a határvédelem és a tranzitzónák ideiglenes bezárása mellett. Kitért arra is, hogy nemcsak a biztonsági, hanem a járványveszély is fokozódhat. A most megindult migránsok nem szíriai területekről jönnek, hanem zöme Iránon, vagy Iránon keresztül, amely a koronavírus egyik gócpontja.