Rács mögött maradhat a héttagú dílerbanda

Vágólapra másolva!
Mindenféle droggal kereskedtek, Esztergomban és környékén árulták a kábítószert. Volt aki a lakáshitelét törlesztette a pénzből. 2019-ben kapták el a hét dílert, letartóztatásukat másodszorra hosszabbítanák meg.
Vágólapra másolva!

2018-ban három díler néha együtt, néha egymástól függetlenül vásárolt kábítószereket és Esztergom környékén árulták azokat. Az egyik férfinél 2019 november elején házkutatást tartottak a rendőrök. Marihuánát, tablettákat és többek között fehér port is lefoglaltak.

Az egyik férfi, a házának hiteltörlesztőjét fizette a drogkereskedéssel szerzett pénzből,

nála a rendőrök 45 gramm marihuánát és fél kiló fehér port találtak.

Kiderült, hogy az élettársa is részt vett a kábítószerek árusításában, ő kezelte a hívásokat, továbbította a megrendeléseket és vezette, hogy ki és mennyivel tartozik nekik.

A negyedik férfitól 88 gramm marihuánát foglaltak le a rendőrök és az adagoláshoz szükséges digitális mérleget is magukkal vitték.

Két férfi 2019-ben kezdett a fogyasztáson kívül árusítással is foglalkozni.

Ők egyszer 15-20 db extasy tablettát adtak el egy máig ismeretlen segítségével, majd a hasznon megosztoztak.

A hetedik tag 2019-ben kétszer üzletelt a speed nevű droggal, mindkét alkalommal 50 grammot vásárolt, azt adta tovább.

Az ő lakásában előre kiadagolt marihuánát és az ehhez szükséges csomagolóanyagokat is lefoglaltak.

Az ügyészség indítványára 2019 november 11-12. között a hat férfit és a nőt a bíróság letartóztatta, majd ezt meghosszabbították 2020. március közepéig. Most az Esztergomi Járási Ügyészség ismét indítványozta letartóztatásuk meghosszabbítását, mert úgy látják, ha szabadlábra kerülnek, akadályozhatják a nyomozást vagy újabb bűncselekményeket követhetnének el.