A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráninál (aki már nem a Semmelweis Egyetem hallgatója egy éve) és egy magyar nőnél - az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél - diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19), olvasható a kormányzati tájékoztató portálon.

Mindketten a már korábban új koronavírus-pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás.  A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban. Velük együtt hazánkban eddig 9 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 5 iráni, 1 brit és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).  Arról, hogyan zajlik a kontaktkutatás, itt olvashatnak az információs portálon.

Csak egyedi esetek vannak Magyarországon

Mint arról korábban beszámoltunk, egész Közép-Európában nőtt a koronavírussal megbetegedettek száma: Ausztriában 104, Csehországban 26, Horvátországban 12, Romániában 13, Szlovéniában 12, Lengyelországban 6, Szerbiában és Ukrajnában egy-egy esetről van információ. Hazánkban továbbra is csak egyedi esetek vannak, a cél az, hogy ez így is maradjon.  Ezért is javasolta azt az operatív törzs, majd fogadta el a kormány, hogy a több tízezer magyart tömörítő március 15-i központi rendezvényt idén ne tartsák meg.

Rendőrségi közbelépésre volt szükség

Szombaton egyébként rendőri intézkedésre volt szükség a főváros VIII. kerületében, amikor két iráni nem akarta magát kivizsgáltatni. Este is rendőrt kellett hívni hozzájuk, mert a karanténban lévő irániak nem voltak együttműködők, félő volt, hogy az ápolókra, orvosokra támadnak, illetve hogy elhagyják az intézményt. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője korábban világossá tette: bűncselekményt követ el az, aki nem veti alá magát a járványügyi intézkedéseknek. Akár súlyos testi sértés miatt is felelhetnek azok, akik szándékos magatartásuk miatt megfertőznek valakit, ha pedig haláleset történik, halált okozó testi sértés miatt vonják őket felelősségre. 

Vasárnaptól Magyarország nem fogad Milánóból és száz kilométeres körzetéből repülőjáratokat.

Minden kórházban látogatási tilalom vanFotó: Koncz Márton - Origo

Látogatási tilalom

Szintén vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérte az egészségügyi dolgozókat, hogy saját biztonságuk és az ellátás biztonsága érdekében halasszák későbbre külföldi utazásaikat.  Az operatív törzs felkérte a kórházakat és az idősotthonokat, hogy vezessenek be látogatási tilalmat, az iskolákat pedig arra, hogy halasszák el az osztálykirándulásokat.  Az ezredes elmondta azt is, bár néhány önkormányzat is intézkedéseket tett a fertőzésekkel kapcsolatban, de a koronavírus elleni védekezés állami feladat.

Fontos a konzuli regisztráció

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára korábban arról beszélt, a felsőoktatási intézményeket újra felkérték arra, hogy nyomatékosítsák a hallgatókban, milyen óvintézkedéseket vezettek be. Súlyos következményekkel kell szembenézniük azoknak, akik nem működnek együtt a hatóságokkal - hangsúlyozta. Az államtitkár hozzátette, semmilyen termékből nincs áruhiány, és biztosították a tartós ellátás feltételeit.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár felhívta a figyelmet: minden külföldön tartózkodó vagy oda készülő magyarnak számolnia kell azzal, hogy az adott térségben karantént vezethetnek be.  Emlékeztetett, fontos a konzuli regisztráció, így tudnak a leggyorsabban segíteni.