Jelentősen visszaesett a Momentum támogatottsága a fiatalok körében

Momentum logó
Vágólapra másolva!
Közhelynek számít az ellenzéki médiában, hogy Magyarországon „szinte minden fiatal balliberális", és ők leginkább a liberalizmust is szélsőségesen értelmező, annak a nemzetellenes karakterét kihangsúlyozó Momentum Mozgalmat preferálják. A valóság ezzel szemben az, hogy a kormánypárti elfogultsággal a legkisebb mértékben sem vádolható Medián szerint a fiataloknak mindössze a 11 százaléka támogatja a Momentumot, míg 34 százaléka a Fideszt.
Vágólapra másolva!

Az egyik legtöbbet propagált ellenzéki toposzt törte meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Vállalat március 3-án közzétett, és saját állításuk alapján februárban elvégzett kutatása, amely a teljes népességen belül az 1 százalékot meghaladó pártok népszerűségét mérte, korosztály szerinti leosztásban.

Régóta terjesztik ugyanis az ellenzéki pártok és a hozzájuk közel álló sajtóorgánumok, hogy

„a fiatalok szinte egységesen a balliberális pártokat támogatják", ezen a táboron belül is főleg a liberális, nyíltan nemzetellenes Momentumot.

A Momentum Mozgalom logója Forrás: Wikimedia Commons/Momentum Mozgalom

A balliberális újságírók és az őket idéző politikusok, amikor a fiatalok pártpreferenciáról írnak/beszélnek, akkor

soha sem közölnek számokat, és ez nem véletlen, hiszen pontosan tudják, hogy állításaikat nem tudják számokkal alátámasztani.

A jobboldali kötődéssel egyáltalán nem vádolható, a balliberális oldalhoz közel álló Medián – ahol régebb Karácsony Gergely jelenlegi budapesti főpolgármester is dolgozott – legújabb felmérése alapján

a 18 és 29 év közötti korosztályban a Fidesz támogatottsága 34 százalékon áll. Utána messze lemaradva következik a Momentum, mindössze 11 százalékkal.

A különbség tehát 23 százalékos!

A Medián tehát tételesen és egyértelműen megcáfolta azt a tévképzetet, hogy „a fiatalok döntő többsége a liberális pártot preferálja".

A „döntő többség" valójában 11 százalék, magyarán tíz magyar fiatalból csak egy momentumos.

A felmérésben egyébként csak a magyarországi lakhellyel rendelkező fiatalok szerelnek, a külhoniak nem, így országgyűlési választás esetén százalékarányosan még kevesebbet kapna a Momentum és még többet a Fidesz.

Fidesz-logó Forrás: AFP/Ferenc Isza

Ebben a korosztályban a Jobbik a harmadik, 8 százalékos támogatottsággal.

A balliberális irányba való elfordulás előtt az egykor radikális jobboldali párt még első-második helyen állt a 18 és 29 év közöttiek körében,

holtversenyben a nagyobbik kormánypárttal.

Majd következik az LMP 5, aztán a DK 4 százalékos támogatottsággal. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a radikális jobboldali Mi Hazánk Mozgalom egyaránt 3 százalékon állnak, míg az MSZP csupán 1 százalékos preferenciát tudhat maga mögött.

A Párbeszéd (P) nevű Karácsony-párt nem rendelkezik mérhető támogatottsággal ebben a korosztályban (sem).

A Medián a legutóbbit leszámítva még november 14-én közölt korosztályra való lebontás szerinti támogatottságot. Állításuk szerint ezt a felmérést októberben készítették.

Akkor

a Momentumot a 18 és 29 év közöttiek körében 16 százalékra mérték, a visszaesés tehát 5 százalékos, ami jelentősnek mondható.

Arról nem közöltek adatokat, hogy miért esett vissza ennyire a liberális párt a fiatalok körében.

Véleményünk alapján, ebben közrejátszhatott az is, hogy a Momentum durván nekiment az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyaroknak, román, illetve szlovák macronista pártoknak kampányolva az RMDSZ, valamint az MKÖ ellenében, Kárpátalja esetében pedig azért támadták a budapesti kormányt, mert az kiállt az ottani magyarok anyanyelvi oktatása és más kisebbségi jogaik mellett, vállalva a konfrontációt ezáltal az EU-val és a NATO-val.

Vélhetően annak is betudható a magyarországi liberálisok visszaesése, hogy

a Momentumot már nem igazán lehet megkülönböztetni a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíciótól,

a párt kvázi a DK ifjúsági szervezetéként funkciónál.

Gyurcsány Ferenc és felesége, Gyurcsányné Dobrev Klára, a DK X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban, 2020. március 1-jén Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A fiatal korosztályban október és február között az MSZP támogatottsága 2 százalékkal csökkent (3-ról 1-re), a Jobbiké és a nagyobbik kormánypárté pedig 1 százalékkal.

A Medián által végzett közvélemény-kutatásokat azért érdemes valamennyi pártnak komolyan vennie, mert közel két évtizedre visszamenőleg az ő felméréseik állnak a legközelebb az országgyűlési választások végeredményeihez.