Kiengedték a börtönből a gyilkos kanadai férfit

Vágólapra másolva!
Kiengedték a börtönből azt a kanadai férfit, aki két és fél évvel ezelőtt az egyik józsefvárosi hostelben meggyilkolt egy görög turistát – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A férfi 2017 júniusában előbb összeveszett az 56 éves görög férfival, aki éppen egy prostituáltal vitatkozott,

majd agyonverte.

A gyilkos kanadai házi őrizetbe került, mert kifizette a több millió forintos óvadékot. Később viszont börtönbe vitték, amikor

a minősítést halált okozó testi sértésről gyilkosságra módosították.

Egy év után a bíró kiengedte a férfit, aki ezt magyarul köszönte meg. A Bors infromációi szerint a döntést azzal indokolták, hogy a vádlott szoros kapcsolatokat alakított ki Magyarországon, és a barátnője vállalta, hogy lakhat nála. A lap úgy tudja, hogy a korábban befizetett óvadék továbbra is letétben van.

A Borsnak a meggyilkolt férfi családjának ügyvédje, dr. Tran Dániel azt mondta, hogy a szakértői vélemény szerint ők úgy gondolják, hogy

a férfi egy védekezésre képtelen embert ölt meg, ráadásul különös kegyetlenséggel.

A görög áldozat a földön feküdt, amikor a támadó rátaposott a fejére. A családot megrázta a döntés.