Gyurcsány-hatás: abszurd módon bizonygatja Jakab embere, hogy minden rendben van a Jobbikban

Vágólapra másolva!
Bár a Jobbik újra az összeomlás szélén van, Keresztesy Gergely, a Jobbik IT elnöke, a Gyurcsány-párti Jakab Péter párton belüli támogatója időt és energiát nem sajnálva, nevetséges módon próbálja meg bemutatni ennek ellenkezőjét. Ahogy megérkeztek az első rossz hírek, az ifjú politikus azonnal alapszervezet-alapító körútra indult.
Vágólapra másolva!

A Jobbik január végén tartotta tisztújító kongresszusát, amelyen Jakab Péter és támogatói, a médiában Gyurcsány-vonalként elkeresztelt csoportosulás totális győzelmet aratott. Ezzel

a DK elnöke komoly befolyást szerzett a Jobbikon belül.

Ezt igazolja Jakab tegnapi interjúja, amelyben Gyurcsány nagy, közös ellenzéki listás felvetéséről azt mondta, hogy "az esetleges változásokhoz majd alkalmazkodnunk kell." Ez azért is számított meglepőnek, mert a pártelnök eddig a két ellenzéki lista szükségessége mellett érvelt.

Ahogy az várható volt, az új politikai irányvonal miatt többen otthagyták a pártot, és több csoport is feloszlatta magát. A szervezetet talán Hajdú-Bihar megyében érte a legnagyobb veszteség: többek között

  • kilépett a szervezetből Bogdán Szabolcs, a Jobbik debreceni elnöke, volt megyei sajtófőnöke, továbbá öt tagtársa;
  • megszűnt az egyeki, a bakonszegi, a püspökladányi, az ebesi, a tetétleni és a sárrétudvari csoport.

Összességében tehát elég rossz a helyzet a hajdúsági Jobbiknál, ennek ellenére mégis akadt egy ember, aki időt és energiát nem sajnálva bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben van az omladozó párt körül. Azt, hogy Keresztesy Gergely Jobbik IT-elnök Jakab feltétlen híve, egy, a tisztújításon készült kézfogós képpel illusztrálta. "A hívószó megérkezett! Te harcba hívtál, én pedig harcba indulok! Jakab Péter a Jobbik új elnöke" - jelentette be az ifjú politikus, amiről ekkor még nem lehetett tudni, hogy szó szerint gondolja.

Ugyanis ahogy felröppentek az első hírek, miszerint baj van Hajdú-Bihar megyében, és úgy általában véve az országban, Keresztesy azonnal bejelentette, hogy belépett egy tag a hajdúböszörményi Jobbikba. "Hello Hajdúböszörmény Helyi alapszervezetünk tisztújítást tartott, új tag lépett be Megyünk tovább előre.➡️➡️➡️" - közölte büszkén Jakab Péter segítője.

Nem volt vége a "sikerszériának": amellett, hogy egy fővel bővült a hajdúböszörményi Jobbik, a hajdúsági településen megalakult a párt ifjúsági szervezete is. Ez "természetesen" megért egy külön posztot.

Az ifjú politikus soraiból "kiderült", hogy Vésztőn sincs veszve minden, hiszen találkozott a párt helyi szervezetének vezetőjével, és az ifjúsági szervezet két tagjával, akik arról biztosították, hogy tovább viszik a zászlót. "2022-ig a legkisebb települések legutolsó utcájának, utolsó házáig el kell mennünk, a munkát nem lehet megspórolni" - tette hozzá lelkesen Keresztes, aki egy nap múlva már Debrecenben tett rendet.

"Ma Debrecenben találkoztunk Dr. Lukács Lászlóval, pártunk országos alelnökével. Az előttünk álló út ki van jelölve, mi megyünk tovább előre. Hajdú-Biharban a Jobbik él, és élni is fog!" - jelentette be Jakab Péter támogatója, hogy hiába szólnak a debreceni alapszervezet széteséséről a hírek, "Hajdú-Biharban a Jobbik él, és élni is fog."

A következő állomás Szentpéterszeg volt, ahol Keresztesy azt jelentette be, hogy megalakult a Jobbik helyi ifjúsági szervezete. "A fiataloknak sikeres munkát kívánok, megyünk tovább a megkezdett úton!" - közölte magabiztosan.

A jó híreknek azonban ezzel még nem lett vége, hiszen öt ember jelentkezett a debreceni Jobbikba, akiket ráadásul azonnal fel is vettek. "Debrecenben a Jobbik él, és élni is fog. ...Értetek-veletek Debrecenért, Hajdú-Bihar megyéért!" - írta töretlen lelkesedéssel a Hajdúságot felszántó jobbikos politikus, aki Pocsajon folytatta alapszervezet-alapító tevékenységét.

"Örömmel jelentem be, hogy Szentpéterszeg alakulása, Debrecen rendbetétele után, Pocsaj Jobbikos szervezete is megalakult a mai napon" - jelezte Keresztesy, hogy Szentpéterszeg és Debrecen után Pocsajon is sikerült elrendezni a dolgokat.

Egyébként a Jobbikban nem ritka, hogy krízishelyzetben váratlanul új alapszervezetek nőnek ki a földből.