Újabb három iráni egyetemistát diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel Magyarországon

Koronavírus Szent László kórház
Vágólapra másolva!
A Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb három iráni SE hallgatónál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19), olvasható a kormányzati tájékoztató portálon.
Vágólapra másolva!

Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus-pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy

az elmúlt két hétben - a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve - hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Velük együtt hazánkban eddig 12 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 8 iráni, 1 brit és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).

Ellenálltak az orvosi vizsgálatnak az irániak

Mint arról korábban beszámoltunk, Lakatos Tibor, az Operatív Törzs vezetője a napi szokásos sajtótájékoztatón elmondta, hogy csak rendőri segítséggel tudták bent tartani az iráni diákokat a Szent László Kórházban, ahol a koronavírussal fertőzötteket és a fertőzésgyanús személyeket helyezték karanténba.

A diákok nem akartak együttműködni a magyar orvosokkal és ápolókkal.

Szlávik János, a kórház főorvosa pedig arról beszélt, hogy az irániak székeket dobáltak. Kiss Attila dandártábornok, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vezetője pedig elmondta, hogy a karantén szabályainak be nem tartása egyes esetekben bűncselekménynek minősül, a nem magyar állampolgárok esetében az országból való kiutasítással is járhat.

Az irániak egy része az ápolónőket is fenyegette.Egyesek ellenálltak az orvosi vizsgálatnak, nem adtak különböző mintákat. (Koronavírus esetében egyébként vér- és torokmintát szoktak venni.) Ráadásképpen az irániak vasárnap azt skandálták, hogy éjfélkor megszöknek. Az Origo információi alapján, vasárnap 28 iráni állampolgár tartózkodott a kórházban, akik közül hétfőn 8-at elengedtek.