Ismét bíró elé állt a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter. Hosszú ideig tartott, amíg kitűzték az új tárgyalási napot, de a koronavírus fertőzés terjedése miatt kihirdetett vészhelyzet átírta a bíró terveit. Nem tudta meghallgatni a tanúkat, így új időpontra tűzte ki a mai tárgyalást.

Maszkos férfiak vezették be a terembe vezetőszáron R. Szilvesztert,

akinek semmilyen érzelem nem ült ki az arcára.

Amint belépett, körbenézett, hányan jöttek el a mai tárgyalásra.

R. Szilveszter érkezik a tárgyalóterembe 2020. március 12-énFotó: Koncz Márton - Origo

Már a nap elején kiderült, hogy a koronavírusos vészelyhelyzet miatt ma nem az fog történni a teremben, amit a bíró korábban eltervezett. Bejelentette, hogy elmarad a tanúk kihallgatása, külön kiemelte, hogy az áldozat szülei idősek, így veszélyeztetettek. Mivel a kihallgatási sorrenden nem kíván változtatni, elnapolta a tárgyalást. 

R. Szilveszter és Lichy József ügyvédFotó: Koncz Márton - Origo

Ezzel még jobban elhúzódik a per, a legutóbbi tárgyalási nap óta is hosszú idő telt el. Az ügyben ugyanis bírót váltottak, akinek a több mint tízezer oldalas vádiratot végig kellett olvasnia. Az ügyészség még tavaly

életfogytig tartó börtönbüntetést kért R. Szilveszterre,

azzal a kitétellel, hogy feltételesen legkorábban 30 év múlva engedhessék szabadon. 

Egy kutya találta meg a holttestet

2013. szeptember 25-én délután a 36 éves családanya, Kardosné Gyurik Krisztina a szokásos futóedzésére indult otthonukból, ahová nem tért haza. A férj bejelentette feleségének eltűnését, miután nem ért haza időben. A rendőrök azonnal megkezdték a kutatást, a holttestet egy rendőrkutya találta meg, a Szigetidűlő út melletti fás-bokros területen, nem messze soroksári otthonuktól.

Forrás: Bors/Fejér Bálint

Kiderült, hogy Krisztinát megerőszakolták és brutálisan meggyilkolták.

A gyilkost 5 évig kereste a rendőrség. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte meg, majd a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vette át. Az öt év alatt több, mint 391 tanút hallgattak ki és több, mint 1500 DNS-mintát vizsgáltattak meg. Végül egy DNS-minta vezette el őket 2018 szeptemberében, az akkor lopás miatt börtönben ülő, R. Szilveszterhez. A férfi a gyilkosság idején hajléktalan volt és lopásokból tartotta fent magát. Amikor lopás miatt börtönbe került, az általa leadott tárgyak között ott volt Krisztina telefonja.

R. Szilveszter 2020. március 12-énFotó: Koncz Márton - Origo

Ügyvédje szerint a férfi csak a nő kifosztásában bűnös, hiszen megtalálták nála a telefont, a gyilkosságot viszont nem ő követte el.

Elmeorvos is vizsgálta a férfit, aki a vizsgálatokat nem vette túl komolyan. Megállapították, hogy elmeállapota normális, de többféle személyiségzavarban is érintett. R. Szilveszternek közel 200 millió forintot kellene kifizetnie bűnügyi költség címen, de a börtönben kapott fizetéséből csak egy bizonyos összeget vonhatnak le, ráadásul az is csupán pár tízezer forint.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Továbbra is ártatlannak vallja magát R. Szilveszter

A soroksári futónő meggyilkolásával vádolt férfi eddig nem tett beismerő vallomást. Ma bejelentette, hogy ma sem tesz, mivel ártatlannak tartja magát, és a tárgyalás jogáról sem hajlandó lemondani. Ügyvédje, Lichy József ehhez annyit tett hozzá, hogy R. Szilveszter a következő tárgyalási napon nyilatkozik majd a kifosztásról. A per május 14-én folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.