Egy korábbi nézeteltérés miatt támadta meg ismerősét egy férfi Diósjenőn. Később a két férfi közvetítő eljárásban megegyezett egymással.

Egy 21 éves fiatal tavaly nyáron, az egyik diósjenői bolt előtt futott össze az ismerősével, akivel korábban összevesztek egymással. A férfi hangosan felelősségre vonta az ismerősét, majd egy hirtelen mozdulattal fülön ütötte a tenyerével.

Az ismerősnek az ütéstől beszakadt a dobhártyája,

ami 6 hét alatt gyógyult meg.

A támadó beismerte a tettét, amit meg is bánt, és azt kérte, hogy közvetítői eljárásban rendezzék az ügyet. Ebbe az ismerőse is belement.

A közvetítői eljárásnak az a lényege, hogy a két fél egy közvetítő segítségével megbeszélik a történteket, majd a vádlott elnézést kér és megegyezés szerint kártérítést fizet. A két férfinak sikerült így megegyeznie, így a támadó férfi ellen megszüntették az eljárást – írja az ügyészség.hu.