A parlamenti ellenzéki pártok kiálltak az iskolák mielőbbi bezárása mellett. Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy ezt fogja közvetíteni a kormány felé, vagyis hogy az összes párt be akarja zárni az iskolákat a koronavírus miatt. Az Origo a hétpárti találkozó helyszínén megkérdezett több ellenzéki politikust.

Minden tapasztalat azt mutatja, hogy egy ilyen intézkedés akkor hatásos, ha még a járvány kezdetekor megteszik – mondta Arató Gergely. A DK képviselője szerint Orbán Viktor is arról beszélt, hogy kialakulhatnak fertőző gócok, és ezeket csak így lehet megakadályozni. Arató szerint ahol otthonról megoldható a munkavégzés, akkor azt kell támogatni, míg más helyen pénzügyi segítség kell. A DK képviselője szerint tévedés, hogy a tanárok szabadságra mennének egy szünet esetén.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője azzal indokolta az iskolák bezárását, hogy a gyermekek mint vírushordozók haza tudják vinni a betegséget. Az élet fontosabb minden gazdasági indoknál – tette hozzá. A helyzettől függ az iskolák zárva tartása, mivel nem lehet tudni, hogyan alakul a járvány fejlődése Magyarországon,mondta az LMP frakcióvezetője.

Schmuck Erzsébet szerint is az iskolazár a megoldásFotó: Polyák Attila - Origo

Az iskolák az első és utolsó olyan hely, ahol nagy tömegben gyerekek összegyűlhetnek, és ez nagy veszélyt rejt magában – mondta Lukács László, a Jobbik képviselője.

A magyar emberek biztonságát növelné az iskolák bezárása- tette hozzá. A bölcsődékben és az óvodákban is szükség lenne a zárásra. A távoktatás egy megoldás lenne az iskolabezárás idején – vélekedett a politikus.

Komoly gond azonban, hogy ha a gyerekek otthon kell, hogy maradjanak, a szülők pedig dolgoznak, akkor a nagyszülőknek kell vigyázni a gyerekekre. Vagyis az iskola bezárása éppen a nagyszülőket veszélyeztetheti. És ez a betegség éppen az idős emberekre a legveszélyesebb. Ugyanakkor a járvány megfékezésére járványügyi szakemberek szerint megfelelő módszer.

A jobbikos Lukács László annyit mondott, hogy a gyermekek betegsége esetén a szülők vannak otthon, és nem a nagyszülők. Azt is mondta, hogy az önkormányzatoknak segíteni kell a mostani helyzetben, hogy a szociális téren tegyenek valamit. Arról viszont nem beszélt, hogyan tudná a kormány kompenzálni azokat a szülőket, akik magáncégeknél, kis- és középvállalkozásoknál vagy multiknál dolgoznak. 

A Jobbik képviselője szerint a bölcsődékben és az óvodákban is szükség lenne a zárásraFotó: Polyák Attila - Origo

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint azért kell bezárni az iskolákat, mert a járvány terjedése egy iskolai időszakban sokkal nagyobb, mint egy szünetben. Statisztikailag is kimutatható, hogy egy szünet esetén lassulna a járvány terjedése, ezt állította az MSZP-s politikus. Az MSZP képviselője szerint a gyermekek is megfertőződnek, de komolyabb problémák nem mutatkoznak náluk, igaz, arra nem tért ki, hogy mi van, ha az idősebb embereket (nagyszülőket) megfertőzik.

Harangozó Tamás szerint is be kell zárni az iskolákatFotó: Polyák Attila - Origo

Egy átlagos influenza-időszakban 15-20 százalékkal csökken a járvány terjedése, és ezt az Operatív Törzs is megerősítette – mondta Harangozó Tamás. 

A kormány rendeleti úton bármilyen módon befolyásolhatja a tanítási időszakot, így az évismétlés nem merül fel szerinte. 

Vagyis mindegyik ellenzéki párt az iskolák bezárását javasolta, mert úgy látják, hogy ennek nincsenek oktatási vagy gazdasági veszélyei, és csökkenti a járvány terjedését.

Ugyanakkor kérdéses, hogyan érhető el, hogy az otthonmaradó gyerekekre a szülők vigyázzanak, ne a nagyszülők. Ha pedig a szülő akarna otthon maradni, akkor ezt hogyan tudja a munkahelyén elintézni? Fizetés nélküli szabadságot vesz ki? Elhasználja erre az összes szabadságát? Mi van akkor, ha a munkáltatója - ami az emberek nagy része esetén nem állami, hanem magáncég - nem engedi? 

Vagyis az iskolák bezárásával kapcsolatban számtalan kérdés merül fel, ezeket kell mérlegelni. Vannak gazdasági és egészségügyi szempontok, ahogy mondani szokták, pro és kontra. És természetesen számtalan, ebből adódó dilemma. Egy valami biztos: a hétpárti találkozón ma az derült ki, hogy mind a hét párt, beleértve az összes ellenzéki pártot, azt akarják, hogy zárják be az iskolákat.