Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Magyarország Kormányának a közösségi oldalán videoüzenetben hívta fel rá a figyelmet, hogy az idős emberek a koronavírus-fertőzés veszélyének különösen ki vannak téve, ezért vigyázzunk az idősekre!

Üzenetét Kovács Zoltán azzal kezdte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus terjedését.

Magyarországon az elmúlt napokban a veszélyhelyzet kihirdetésével és kormányrendeletekkel azokat a döntéseket meghozták, amelyeknek célja az emberi élet védelme. Egyúttal felkészültek arra is, hogy további megbetegedések várhatók, ahogy az Európában zajló folyamatok ezt mindenki számára nyilvánvalóvá teszik - emelte ki az államtitkár.

Minden intézkedés, amit az elmúlt napokban meghoztak, azt a célt szolgálja, hogy az emberi életet és a magyar emberek egészségét meg tudják védeni - hangsúlyozta.

Kovács Zoltán szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a veszélyeztetettek között az idős emberekre külön figyelmet kell fordítanunk, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy az idősekre különösen veszélyes a vírus.Számukra az orvosi megelőző intézkedések betartását javasolja.

A szeretteiket, hozzátartozóikat, családjaikat arra kérik, hogy a velük való kapcsolattartásban különösen figyeljenek ezeknek az intézkedéseknek a betartására - fűzte hozzá az államtitkár.