Egy paksi momentumos képviselő Nápolyban nyaralt, majd megjelent a képviselő-testületi ülésen

Vágólapra másolva!
Egy héttel azután, hogy háromnapos olaszországi nyaralásból hazatért, bement a paksi képviselő-testület ülésére Barnabás István momentumos képviselő. A politikus a közösségi oldalán elismerte, hogy valóban Nápolyban volt. Elképesztő felelőtlenség a Momentum politikusától - reagált Farkas Örs, aki szerint itt az újabb bizonyíték arra, hogy a Momentum hogyan viselkedik egy válsághelyzetben.
Vágólapra másolva!

Már áldozatai is voltak a koronavírusnak Olaszországban, amikor a momentumos Barnabás István a délolasz városban töltötte szabadságát.

Olaszország gócpontja a világjárványnak, a legtöbb fertőzöttet és halálos áldozatot itt jegyezték fel a hatóságok Európában. Tegnap minden eddiginél több, 368 ember halt bele a koronavírusba, ami napi rekordnak számít. Éppen ezért a magyar kormány hetek óta kéri, ha lehet, senki ne utazzon oda.

A momentumos politikus ennek ellenére egy héttel a nápolyi útja után

megjelent a szerdai képviselő-testületi ülésen,

elhallgatva azt a tényt, hogy Olaszországban töltötte nyaralását. Emiatt hétfő reggel Paks jegyzője válságtanácskozást hívott össze, és könnyen lehet, hogy az egész városi döntéshozatal karanténba kényszerül majd.

A momentumos politikus reakciója

Barnabás vasárnapi internetes bejegyzésében elismerte, hogy március 5-7-e között valóban Nápolyban tartózkodott. Állítása szerint az utat még decemberben szervezte le, és nem akarta lemondani. "Most több, mint egy héttel az utazásunk után a sok járványügyi információ hatására már úgy gondolom, hogy a környezetünk megnyugtatása érdekében a két hétre világtól való elvonulás lett volna a legbölcsebb megoldás" - kommentálta utólag a történteket.

A történtekre Farkas Örs reagált: közösségi oldalán azt írta, hogy ez

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a Momentum hogyan viselkedik egy válsághelyzetben. "Donáth Anna vàllalhatatlan szavai után, most Barnabás István felelőtlensége is felháborító" - fogalmazott Farkas.

Barnabás története azért is visszás, mert az elmúlt hetekben pártja, a Momentum többször is - nem túl elegáns módon - bírálta a kormányt, hogy politikai tőkét kovácsoljon a koronavírus okozta válsághelyzetből. Donáth Anna, uniós képviselő azon sajnálkozott például egy televíziós interjúban, hogy nem magyarok, hanem irániak lettek az első magyarországi fertőzöttek.