Vasárnaptól szüneteltetik a katolikus miséket, de a templomok nyitva lesznek

2020.03.17. 11:52

A katolikus egyház vasárnaptól szünetelteti a miséket, azonban a templomok nyitva lesznek - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerdai közleményében. "A járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell" - írják.

Az MKPK a koronavírus-járvány miatt hét pontban szigorító intézkedéseket hozott. Ezek visszavonásig érvényesek.

1. Bár a katolikus templomokat nem zárják be, vasárnaptól (nagyböjt) szüneteltetik a miséket. Ez alól csak a temetések jelentenek kivételt; 

2. Továbbra is tartanak templomaikban vagy megfelelő kápolnákban szentmiséket. Arra bátorítják híveiekt, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe;

3. Főszabály szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól "Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai megadják" - írják.

4. A jelenlegi helyzetben, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, ajánlatos, hogy helyette kellő időt töltsön imádsággal egyénileg vagy a családban - emelik ki, hozzátéve, hogy több helyen is elérhető online miseközvetítés;

5. A betegellátás és a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében a rendkívüli helyzetre való tekintettel lehetővé tesszik az általános feloldozás megadását;

6. AZ MKPK azt kéri híveitől, hogy az oktatási, a szociális és az egészségügyi intézményekben kövessék az állami előírásokat.

7. A plébániai és a szerzetesközösségeket pedig arra bátorítják, hogy szervezzenek folyamatos imát a járvány érintettjeiért.

"A járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre." - fogalmaz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.