Szájmaszkok gyártásába kezdett több magyar intézmény

védőmaszk gyártás Nagykanizsa
Nagykanizsa, 2020. március 18. Védőmaszkokat gyártanak a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. nagykanizsai varrodájában 2020. március 18-án. A védőmaszkok speciális szűrővel nem rendelkeznek, de kétrétegű orvosi szövetből készülnek, 90 Celsius-fokon moshatók és fertőtleníthetők. Az első tízezer darabot a helyi önkormányzat rendelte meg saját intézményei számára. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Többször használható, mosható szájmaszkok előállítására állnak át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) foglalkoztatási programjának üzemei - közölte a szervezet szerdán.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a próbagyártás szerdán kezdődött a tiszaburai varrodában, ahol az előzetes számítások szerint

napi 1500 darabot tudnak elkészíteni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt években az ország több településén indított foglalkoztatási programokat, amelyekkel több mint száz megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő vagy a munkaerőpiacon esélytelen embernek teremtett munkalehetőséget.

A tiszaburai varrodában készített maszkok az első időszakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ellátó intézményeibe kerülnek,

amelyek együttesen naponta 13 ezer emberről gondoskodnak.

Az MMSZ foglalkoztatási programjának további helyszínei fokozatosan kapcsolódhatnak be a szájmaszkok előállításába - írták.

10 ezer darabot rendelt a város

Nagykanizsán a csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. szintén szájmaszkok gyártására állt át - közölte Balogh László polgármester az MTI-vel.

Védőmaszkokat gyártanak a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. nagykanizsai varrodájában Forrás: MTI/Varga György

Az önkormányzat tulajdonában lévő, varrodával is rendelkező cégnek

a város egyelőre 10 ezer darabos megrendelést adott.

A prevenciós célra használható maszkokat a város önkormányzati, egészségügyi intézményei számára, illetve a nagykanizsai fertőzöttek részére készítik.