Ma még tavasz van, de hétfőre szinte tél lesz

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Sok napsütésre, kevés gomolyfelhőzetre, kellemes tavaszi időre számíthatunk. Eső nem lesz, és a szél is mérsékelt marad. 15 és 20°C között alakul a hőmérséklet.

Péntek
Folytatódik a szép márciusi idő többórás napsütéssel, csapadék nélkül. A délnyugati szél csak néha élénkül meg. Marad a 15-20 fok közötti tavaszi meleg.

Szombat
Észak, északkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen alakul ki záporeső, melyet estétől a hegyekben havas eső, hózápor válthat fel. Az ÉK-i szél megerősödik. Délben még 15 fok körül alakulhat, késő estére azonban 5-6 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Vasárnap
Hajnalban, reggel megszűnik a vegyes halmazállapotú csapadék. Napközben fokozatosan vékonyodik a felhőzet, de futó hózápor még előfordul. Reggel -5, +2, délután 3 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hétfő
Felhőátvonulásokra van kilátás, egy-egy hózáporral. Az ÉK-i szél nagy területen lesz viharos. Reggel -10 és -2, délután 3 és 7 fok között valószínű a hőmérséklet.