''300'' - adományozó kezdeményezés

HírTV
Huth Gergely szerint a Hír TV tulajdonosváltásával eljött au I-nap
Vágólapra másolva!
Míg a koronavírus-járvány miatt az Index és a 444 saját magának hirdetett gyűjtést, addig a Hír TV háromszáz munkatársa háromszázezer forint adományt gyűjtött a Szent László Kórház alapítványának. A hírcsatorna azzal indokolta döntését, hogy szemben másokkal nem nyerészkedni akar a válságon. 
Vágólapra másolva!

- így indokolták, hogy pénzzel támogatják a koronavírus-járvány miatt leterhelt kórházat.

Mint ismert, a jobboldali médiummal szemben az Index saját magának hirdetett gyűjtést, ezúttal - különösen visszatetsző módon - a koronavírusra hivatkozva.

Csatlakozott hozzájuk az amerikai bevándorláspárti milliárdos, Soros György blogja,

a 444 is, akik szintén a válsághelyzetre hivatkozva próbálnak kicsikarni pénzt az emberekből.