Egy fiatal férfi két társával együtt betört egy idős férfi lakására, hogy pénzt szerezzenek tőle. Azonban a nyugdíjas felfigylet rájuk, mire egyikük úgy megverte, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Egy huszonöt éves férfi 2018. elején, a XVII. kerületben már régóta kémkedett egy idős, mozgáskorlátozott férfi után. Elhatározta, hogy társaival együtt kirabolják.

A csoport 2018. április 17-én elment az idős férfi házához és egyikük, egy büntetett előéletű, harmincöt éves férfi berúgta a bejárati ajtót, bement majd kutatni kezdett. A nyugdíjas férfi felébredt a hangokra, mire a férfi úgy megverte, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. A huszonöt éves férfi ezután ment be a házba, és ahogy meglátta, hogy az idős férfi eszmélelenül fekszik a földön, ő is kutatni kezdett, majd pénzt vett magához, és elmenekült a helyszínről. A harminchárom éves társuk ezalatt kocsival várta őket a ház környékén, majd a közelben felvette, és hazavitte őket.

Az idős férfi a veréstől olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrök azonosították, majd elfogták a három férfit.

Az ügyészség a harmincöt éves férfi ellen gyilkosság, társai ellen csoportos rablás, illetve felbujtás miatt emelt vádat.