Magyarországon keresztül Nyugat-Európába marihuánát és amfetamint csempésző férfiak ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség.

A két letartóztatás alatt álló férfit

jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolják.

Az egyik, egy szerb-magyar vádlott, munkanélküli segélyből élt. A vádirat szerint az egyik ismerőse felajánlott neki 500 eurót drogok szállításáért Nyugat-Európába. A férfi ebbe belement.

Az autójában húsz csomagban 14 kiló marihuánát rejtettek el.

A pénzügyőrök akkor fedezték fel a szállítmányt, amikor a sofőr 2018. január 19-én az ásotthalmi határnál Magyarországra akart lépni.

Kiderült, hogy nem csak szállítja a kábítószert, indulás előtt maga drogozott is.

Az akciót a férfi társa egy másik autóból felügyelte. Amikor látta, hogy baj van, elmenekült, de folytatta a drogkereskedelmet - írta közleményében Szanka Ferenc szóvivő, csoportvezető ügyész.

A Szerbia és Ausztria között rendszeresen ingázó férfit október 21-én igazoltatták a rendőrök Székesfehérvárott. Az autójában marihuánát és amfetamint találtak. Eközben ausztriai lakását is átkutatták. Innen is foglaltak le kábítószert.

A nyomozók kiderítették, hogy a férfi autókereskedelemmel is foglalkozott, Nyugat-Európából behozott járműveket újított föl. Ezekben is alakított ki olyan rejtekhelyeket, amelyekben drogot lehetett eldugni. A férfi egy másik sofőrt is megbízott a csempészéssel. Őt 2018. április 14-én a horvát hatóságok fogták el egy szállítmánnyal együtt, majd Horvátországban a bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte.