Bűncselekmények egész sorozata miatt kellett egyszerre felelnie annak a 41 éves salgótarjáni férfinak, aki részegen halálra gázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül tovább hajtott. Ezután mindezt az ismerősére fogta.

A férfi január 17-én éjjel a sebességhatárt túllépve teherautóval közlekedett Salgótarjában, amikor

elütött egy gyalogost az úttesten. A férfi ezután megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A nő a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrök a 41 éves salgótarjáni férfit elfogták, és kihallgatták.Azt mondta, hogy 34 éves ismerőse vezette az autót.

A rendőrök azonban a tanúk kihallgatása, és a térfigyelők kamerák felvételeinek elemzése során megállapították, hogy a férfi hazudott.

A sofőrt őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfi vezetés előtt ivott.

A nyomozást lezárták, az iratokat átadták az ügyészségnek - írja a Police.hu.

Forrás: Police.hu