Összehangolják a védelmi bizottságok munkáját

Koronavírus, vírus, 2020, 2020.03.19., Budapest, Pillangó park, Zugló , XIV. kerület, játszótér
Vágólapra másolva!
Pénteken üléseznek a megyei és fővárosi védelmi bizottságok, hogy összehangolják a koronavírus-járvány elleni védekezésben lévő szervezeteket.
Vágólapra másolva!

Ülést tart a 19 megye és a főváros védelmi bizottsága pénteken annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkáját összehangolják, segítsék – közölte a Miniszterelnökség.

– tették hozzá.

A megyei és fővárosi védelmi bizottságokat a kihirdetett veszélyhelyzetben azért hívták össze, hogy az Operatív Törzs által megszabott területi feladatok ellátását támogassák, az emberek életének és egészségének megvédésében részt vevő szervezetek - ezen belül különösen a kormányhivatalok népegészségügyi szervei, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat - működését koordinálják, a szervezetek közötti információáramlást segítsék – írta a Miniszterelnökség.

Ellenőrzések

Azt is közölték, hogy a védelmi bizottságok elnökei a kormánymegbízottak, tagjai többek között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség megyei vezetői, a megyei és fővárosi tisztifőorvosok, a megyei jogú városok polgármesterei és a megyei közgyűlési elnökök, Budapesten a főpolgármester.

Az üléseken részt vesznek a járási hivatalok vezetői is, mint a helyi védelmi bizottságok elnökei, továbbá állandó meghívottak a mentőszolgálat megyei képviselői is.

Összeülnek a védelmi bizottságok, hogy mindenhol betartják-e a rendelkezéseket Fotó: Medgyesi Milán - Origo

Az üléseken áttekintik a védekezésben részt vevő állami szervezetek működését. A védelmi bizottságok emellett többek között ellenőrzik a településeken házi karanténba helyezett személyek ellátását, feltérképezik a magukat önállóan ellátni nem képes személyeket, az egyedül élőket, hajléktalanokat. Ellenőrzik, hogy a polgármesterek a településeken ellátási kötelezettségüknek eleget tesznek-e. Felmérik a rendszeres, kúraszerű kezelésre szorulókat, és támogatásukat szükség szerint megszervezik – írta a Miniszterelnökség.

Azt is írták, hogy ellenőrzik továbbá, hogy a megye, illetve a főváros minden nevelési és közoktatási intézményében megoldották-e a közétkeztetést, valamint a gyermekfelügyeletet, melyek kötelező önkormányzati feladatok.

– tették hozzá.
Szükség esetén a fertőzésgyanús betegek mintavételezésével kapcsolatos szállítási feladatokban is segítséget nyújtanak az Országos Mentőszolgálatnak a védelmi bizottságok – zárul a nyilatkozat.