Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az angol nyelvű Abouthungary.hu oldalon írt szombati bejegyzésében reagált a pénteken benyújtott magyar törvényjavaslat nemzetközi médiavisszhangjára. Azt írta, a nemzetközi média "durván eltorzította a tényeket". Veszélyhelyzetben helytelen és veszélyes álhíreket terjeszteni, különösen olyanokat, amelyek aláássák azokat az erőfeszítéseinket, amelyekkel meg akarjuk védeni a lakosságot a veszélyes járványtól - hangsúlyozta.

Kovács Zoltán kifejtette, a kormány pénteken javasolta, hogy a veszélyhelyzet teljes időtartamára hosszabbítsák meg a koronavírus-járvány leküzdésére hozott rendkívüli intézkedések érvényét.

A javaslatok között a parlamenti kényszerszünet elrendelésének lehetősége  is szerepel, ami egyes sajtóorgánumok szerint aggodalomra adhat okot. Ez azonban azért került bele a javaslat szövegébe, mert ha a képviselők több mint fele távol van, akkor a parlament határozatképtelen, és így nem tudja meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és az azzal kapcsolatos intézkedéseket - közölte.

A törvényjavaslat megtiltaná a választásokat és a népszavazásokat a veszélyhelyzet idejére. Magyarországon a közeljövőben nem lesz esedékes semmiféle választás. Az államtitkár megjegyezte, hogy mindazon országokban, ahol lett volna választás, elhalasztották.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárFotó: Koncz Márton - Origo

A törvényjavaslat új szankciókat helyez kilátásba azokkal szemben, akik aláássák a vírus terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseket. A törvény bűncselekménynek nyilvánítaná, ha valaki a lakosság nagy csoportjainak megzavarására vagy társadalmi nyugtalanság keltésére alkalmas álhíreket terjesztene  - fejtette ki.

"És mi erre a fősodorbeli liberális sajtó válasza? Orbán be akarja börtönöztetni az újságírókat" - mondta.
"Mint egy jól összeszokott kórus, úgy ugrottak rá a témára" - közölte, és hozzátette: a Direkt36 és a Politico Europe tudósítói, az AFP-t idézve, terjeszteni kezdték a szenzációs hírt, miszerint "a magyar újságírók évekre börtönbe kerülhetnek", és hogy az egésznek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a valódi történésekről, azaz a szájmaszkok hiányáról és az egészségügyi rendszer felkészületlenségéről.

"Ahogy már délután a Twitteren válaszoltam, a törvényjavaslat azokat szankcionálja, akik tüzet kiáltanak egy zsúfolt moziban  - mondta. Az ilyen kijelentéseket nem védi a szólásszabadság elve, mert veszélyesek és hamisak - tette hozzá.

Hozzátette, a magyar törvényjavaslat célja, hogy megvédjék az embereket a vírus terjedésétől. "Egyébként pedig veszélyhelyzet van, emberéletek forognak kockán; a tények durva eltorzítása részrehajló és felelőtlen dolog" - közölte Kovács Zoltán a bejegyzésében.