A hét utolsó napján is sajtótájékoztató keretében számolt be az Operatív Törzs a legfrissebb hírekről a hazai koronavírus kapcsán. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon eddig összesen 131 ember fertőződött meg a koronavírussal, közülük hatan belehaltak, de fontos kiemelni, hogy mindegyikük idős volt, és krónikus betegségekkel is küzdöttek. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője közölte, jelenleg hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban. Kiemelte, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év. A betegségből vasárnap délutánig már 16 ember kigyógyult, őket mind haza is engedték már a kórházból. Müller Cecília országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy az internetről letölthető plakáttal egészült ki az idősek védelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés. 

Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az Operatív Törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón. Szlávik János elmondta, hogy vasárnap újabb két ember - egy 65 és egy 75 éves nő halt meg. A halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.

Szlávik János arról is beszámolt, hogy összesen 49 beteget ápolnak jelenleg, a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is, de hangsúlyozta, a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka. Vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból, így összesen már 16 ember gyógyult meg, köztük vannak 40 és 60 év körüliek is. Az enyhébb panaszok esetén nem szükséges kórházba menni, otthon is leküzdhető a vírus. Kórházi ápolásra jellemzően azok szorulnak, akiknél súlyosabb szövődmények, tüdőpanaszok lépnek fel, és ez általában az időseket sújtja.

Előszűrő rendszer a Honvéd kórházbanFotó: Koncz Márton - Origo

Müller Cecília országos tisztifőorvos a szabályok betartására figyelmeztetett.Mindannyiunkra nézve kötelezőek azok a szabályok, melyek a járványt lassíthatják - tette hozzá.

Egyre inkább a tömeges megbetegedések felé tartunk

Az elmúlt 24 órában 131-re nőtt a laboratóriumi vizsgálattal igazolt fertőzések száma. Ez 28 fős emelkedést jelent az elmúlt naphoz képest, ami igazolja azt, hogy egyre inkább a tömeges megbetegedések felé tartunk - mondta, majd hozzátette: az idősek védelmében a koronavirus.gov.hu oldalon egy olyan plakát jelent meg, amelyet bárki szabadon letölthet. Felhívta az önkormányzatok, lakóközösségek figyelmét, hogy minél több helyen jelenjen meg a figyelemfelkeltő felhívás.

Az otthoni karantén higiéniás szabályai

Müller Cecília az otthoni karanténnal kapcsolatban felhívta a figyelmet: Az otthoni karantén azt jelenti, hogy az illető nem megy sehova, mert bármilyen kontaktus fertőzési veszélyt jelent. Ezután a sajtótájékoztatón részletesen ismertette az otthoni karantén legfontosabb higiéniás szabályait, melyek a következők:

  • Ha nem egyedül él, különítse el magát, amennyire lehetséges
  • Igyekezzen külön WC-t, fürdőszobát használni, ha erre nincs lehetőség, akkor gyakran kell takarítani és fertőtleníteni a lakásban
  • 50-60 fokon már elpusztul a vírus, és nagyon érzékeny a fertőtlenítő, klóros szerekre, de a virucid hatású szerek is hatásosak
  • A beteg által használt eszközöket más ne használja, ezeket mossuk külön legalább 50 fokon
  • A beteg a saját eszközeit tartsa külön
  • Konyharuhát ne, hanem papírtörlőt használjon
  • Mindenképp papírzsebkendőt használjon, majd rögtön dobja ki
  • Használjon dupla falú szemeteszsákot
  • Mosson kezet gyakran 

3945-en vannak hatósági házi karanténban

Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központvezetője elmondta, jelenleg 3945 ember van hatósági házi karanténban, őket 19 ezernél többször ellenőrizték a rendőrök, 84 emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést, 14 embert megbüntettek két embert pedig figyelmeztettek. 

Lakatos Tibor a határátkelők helyzetéről azt mondta, folyamatosan dolgoznak a teherforgalom gyorsabb átjutásán. Hosszú sorok már nincsenek, de néhány határátkelőnél még lehetnek torlódások. A lakosság figyelmét pedig arra hívta fel, hogy a jelen helyzetben lejárt okmányokkal is lehet utazni, a diákigazolványokat sem szükséges meghosszabbítani, így el lehet kerülni, hogy emiatt a diálkok bemenjenek az oktatási intézményekbe. 

Nem tervezik a kijárási tilalom bevezetését 

Újságírói kérdésre válaszolva elmondták, Mohácson - a polgármester állításával szemben - nincs gócpont, az ország egész területén egyenletesen eloszlik a betegek száma. Továbbra sem terveznek lezárásokat és kijárási tilalmat, de ha lesznek gócpontok, ahonnan elutaznak az emberek, és megszegik a szabályokat, akkor bevezethetik. Egyelőre nem terveznek szigorításokat, abban bíznak, az idősek betartják az ajánlásokat és otthon maradnak. Ha segítségre van szüksége valakinek, akkor az az önkormányzathoz forduljon - közölte Müller Cecília.

Az idősebb embereknek mindenképpen otthon kellene maradniFotó: Koncz Márton - Origo

A tisztifőorvos elmondta, igazak azok a sajtóértesülések, melyek arról szólnak, hogy egy magyar orvos is megfertőződött. Az ő esetében a kontaktkutatás megtörtént, több mint 120 mintavétel történt, az érintettek karanténban vannak, a vizsgálat még zajlik. A védőfelszerelések pedig minden olyan helyen, ahol betegellátás történik, rendelkezésre állnak - közölte Müller Cecília. 

Lakatos Tibor elmondta, minden önkéntes adomány számít, de az egészségügy esetében jelenleg nem anyagi korlát van, a kormány biztosítja a szükséges forrásokat. A nemzetközi helyzet nehezíti a megfelelő felszerelések beszerzését, de a jövő héttől érkeznek szállítmányok külföldről.

Postás szájmaszkkal a fővárosbanFotó: Csudai Sándor - Origo

Szó esett még arról, hogy a postások is megkapták a védőfelszereléseket, ennek ellenére a csomag átadásánál érdemes megtartani a megfelelő távolságot. Azok, akik külföldről jönnek haza, kerüljék a tömegközlekedést, ezután vonuljanak két hétre karanténba.

Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, a tüdőgyulladásos betegeket külön figyelemmel kísérik, és elvégzik rajtuk a szükséges vizsgálatokat, de az ilyen típusú megbetegedések száma nem nőtt a korábbiakhoz képest, majd emlékeztetett, épp az influenzajárvány végén vagyunk, aminek egyik szövődménye a tüdőgyulladás.