Zalában is érezhető volt a horvátországi földrengés

Vágólapra másolva!
Az 5,6-os erősségű földrengés miatt Muraszemenyén megrepedt egy ház fala. A földmozgást Nagykanizsán is érezni lehetett.
Vágólapra másolva!

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a hajnali rengés miatt Muraszemenyén megrepedt egy ház fala, de tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az első órákban további bejelentések nem érkeztek - tette hozzá.

A rengés epicentrumától alig száz kilométerre lévő Nagykanizsa polgármestere, Balogh László sokakkal együtt maga is érzékelte a 6 óra 24 perckor történt rengést, majd a 7 óra utáni utórengést. Mint az MTI-nek elmondta: a közösségi oldalakon is gyorsan terjedt a hír, de a katasztrófavédelem helyi vezetőjével történt egyeztetése után azt az információt kapta, hogy

nincsenek jelzések károkról, az áramszolgáltatásban sem volt fennakadás.

A Zalai Hírlap online kiadása arról számolt be, hogy a megye egész területén, de

Somogy és Vas megyében is nagyon sokan érzékelték a rengést,

de károkról nem kaptak beszámolót. Sokan az ágyak remegésére, tárgyak, bútorok mozgására ébredtek.

Horvátországi olvasói jelzések alapján Zágrábban komoly károkat okozott a rengés, például autókat törtek össze a házakról ledőlő faldarabok.