Az egyik budapesti általános iskolában tanuló kislány javítani szeretett volna az évvégi jegyén, ezért segítséget kért a tanárától, aki erre kikezdett vele. A bíróság első fokon már elítélte a férfit, az ügyészség viszont azt akarja, hogy soha többé ne taníthasson gyerekeket.

A férfi angolt tanított az iskolában, amikor 2018. májusában az egyik hetedikes diákja azzal kereste meg, hogy szeretne javítani az évvégi jegyén. A férfi azt mondta neki, hogy ezt másnap megbeszélik. Egy nappal később kettesben maradt a kislánnyal és utalásokat tett arra, hogy tetszik neki, és a javításhoz "gondolt pár dologra". A lány sírva elszaladt és mindent elmondott az osztályfőnökének.

Az ügyészség a tanár ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat, ami miatt a bíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 év próbaidőre felfüggesztett, valamint ugyanennyi időre eltiltotta a kiskorúak tanításától.

A döntés ellen a az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, azt akarják elérni, hogy a férfi soha többé ne taníthasson gyerekeket. A védelem felmentésért fellebbezett.