Az eddigi intézkedések hatályban tartása függ az Országgyűlés mai, esetleges holnapi döntésétől - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétfői hétpárti egyeztetést követően.

 

A mai parlamenti ülésnap előtt - az ellenzék kérésére - a parlamenti frakciók képviselői egyeztettek a döntésre váró javaslatokról, és arról, hogy azt házszabálytól eltérve tárgyalják-e. Mint ismert, ma került az Országgyűlés elé a kormány által benyújtott koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat. A kabinet többek között arra kér felhatalmazást, hogy meg tudja hosszabbítani a veszélyhelyzetet, és szigorúbban tudja büntetni a rém- és az álhírek terjesztőit

Álszent vita 

Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, kérdés, miszerint a hiteltörlesztések felfüggesztése vagy a válság sújtotta ágazatoknak biztosított járulékkedvezmények fennmaradnak-e az elfogadásuk utáni 15 napon túl is. Kijelentette,

álszent az a vita, ami a veszélyhelyzet időtartamának meghatározásáról szól,"Ennek kijelölése az alaptörvény értelmében a kormány feladata" - indokolt a miniszter. "A kabinet azonban megtette a lehető legnagyobb gesztust az ellenzéknek, és a jogot a veszélyhelyzet végének meghatározására átadja az Országgyűlésnek. Jelenleg azonban nem tudható, hogy ez mikor lehetséges, ahogy az sem, hogy például 90 nap múlva határozatképes lesz-e a Ház" - hangsúlyozta.

Digitálisan nem lehet szavazni

Digitálisan szavazni a magyar parlamentben a törvény értelmében nem lehet - jegyezte meg, hozzátéve, akik ma ilyeneket vetnek fel, ugyanazok, akik

tizenöt hónapja "majdnem szétverték a parlament alsóházi üléstermét".

"Az ellenzék számtalan javaslatát megfontolták és többet be is fogadtak a javaslatba, például a szükségesség és az arányosság kritériumát" - tette hozzá. Közölte azt is, hogy az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság ülései az alaptörvény értelmében rendkívüli jogrend idején sem korlátozhatóak.
Megjegyezte, hogy a kormánytöbbségnek megvan a szükséges számú többsége ahhoz, hogy a kérdéses törvényjavaslatot a jövő héten elfogadják. Ahhoz azonban az ellenzék kell, hogy ez már a héten megtörténjen.

Ez az együttműködés ideje

"Nehéz időkben az együttműködésnek van itt az ideje", a felesleges politikai vitákat le kell zárni - fogalmazott, és akadémikusnak ítélte a vitát arról, hogy egy olyan Országgyűlésben, ahol a kormánypártoknak többsége van, mi a jobb:

  • ha az Országgyűlés időről időre meghosszabbítja a rendkívüli jogrendet, vagy
  • ha az Országgyűlés határozhatja meg annak végét.

Kérdésre válaszolva  hazugságoknak nevezte a javaslatokat ért vádakat. A politikus kijelentette, az ellenzéknek abban is van felelőssége, hogy a jelenlegi helyzetben kelt-e olyan hisztériát, amelyre nincs oka. A médiumok működése szabad, a javaslat semmit nem tartalmaz erre vonatkozóan.