Elutasította az ellenzék a magyar parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbítását, Franciaországban újabb szigorítások, végre jobb hírek is érkeznek Olaszországból

Koronavírus, vírus, Budapest, maradj otthon, Szabadság híd
Vágólapra másolva!
Megakadályozta a magyar parlamentben az ellenzék a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Nem lett meg az ehhez szükséges négyötödös többség. Orbán Viktor miniszterelnök újabb gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be. Magyarországon összesen 167 koronavírussal fertőzött ember van. Nyolcan haltak meg a vírus miatt, mind idős emberek, akiknek más, súlyos betegségük is volt. Megérkezett Budapestre közel 11 tonna Kínából szállított egészségügyi védőfelszerelés. A világon Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet, de a körülményekhez képest végre jobb hírek is érkeztek onnét: már második napja csökken az előző naphoz képest mind az új fertőzöttek, mind a meghalt emberek száma. Franciaországban és az Egyesült Királyságban szigorítottak a kijárási feltételeken. Németországban a karanténban levő kancellár, Angela Merkel koronavírustesztje negatív lett.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 167 regisztrált esetről beszélhetünk.

Közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 153 magyar állampolgár.

Mivel meghalt két idős és krónikus betegségben szenvedő férfi, összesen nyolcan haltak meg koronavírusban, valamennyien idős emberek. Eddig 21-en gyógyultak meg.

A koronavírus Forrás: SCIENCE PHOTO LIBRARY/DESIGN CELLS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/DESIGN CELLS/SCIENCE PHOTO LIBRA

Kora reggel megérkezett Budapestre a magyar kormány által megrendelt egészségügyi felszerelés a kínai Sanghajból. Az orvosi eszközöket szállító repülőgép fedélzetén

30 050 darab védőruha és 82 000 darab orvosi maszk volt, közel 11 tonna súlyban.

Orbán Viktor újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be

Az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóján ezúttal részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő tudatta, hogy átléptünk a járvány második, csoportos szakaszába.

Közölte, hogy

– fűzte hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy a járvány megfékezése érdekében közel 140 ezer rendfenntartót (tehát katonát és rendőrt összesen) tudunk bevetni.

Újabb, hat pontból álló gazdaságvédelmi tervet is bejelentett a miniszterelnök, amelynek lényege:

június 30-ig kapnak adómentességet a kkv-k a kata fizetése alól, ez több mint 81 ezer vállalkozást érint. A március 1-je előtti kata hátralékára felfüggesztés van. Mentességet kapnak a hazai médiaszolgáltatók is a közterhek fizetése alól.

A kilakoltatásokat és az adóvégrehajtásokat is felfüggesztik, és a gyes és gyed jogosultságokat meghosszabbítják.

A legfontosabbnak a kormányfő a magyar emberek munkahelyének megvédését nevezte.

Nem szavazta meg az ellenzék a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Az Országgyűlés hétfőn szavazott arról, hogy a koronavírus-járvány miatt sürgőséggel tárgyalják-e a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot a járvány miatt.

Ebben az esetben nemzeti összefogás lett volna az elvárható magatartás az ellenzék részéről is, hiszen

a sürgőségei tárgyalási eljárás megindításához 4/5-ös többségre lett volna szükség.

A napirend előtti felszólalásában ezért beszélt Orbán Viktor az összefogás fontosságáról a politikai viták és a széthúzás helyett.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a törvényjavaslat semmilyen jogosultságot nem vesz el a parlamenttől, amely bármikor visszaveheti a kormánynak adott különleges döntési jogköröket.

Mindezek ellenére

az ellenzék nem szavazta meg, hogy sürgőséggel lehessen tárgyalni a koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt,

nemet mondva így a nemzeti együttműködésre, és persze a hatékony védekezésre a koronavírus ellen.

A jelenlévő 189 képviselő közül 137-en szavaztak igennel, 52-en nemmel, 1 képviselő sem tartózkodott, így pedig nem lett meg a 4/5-ös többség, ahhoz ugyanis legalább 160 szavazatra lett volna szükség.

Emiatt – eltérve a házszabálytól –

nem szavazhat a parlament kedden a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, amely csütörtökön jár le.

Lényeges, hogy a kormánytöbbség a házszabálytól eltérés nélkül, tehát az ellenzék támogatása hiányában is képes lesz kétharmaddal 8 nap múlva elfogadni a „koronavírus-törvényt", így az ellenzék ugyan most időt nyert, de nem tudják végérvényesen megakasztani a kormányt abban, hogy eredményesen lépjen fel a világjárvány magyarországi következményei ellen.

Olaszországban ma is csökkent a halottak és az új betegek száma

Olaszországban vasárnaphoz hasonlóan hétfőn is kevesebben haltak, illetve fertőződtek meg az új típusú koronavírus következtében. A halálesetek száma ma 601 volt, az új fertőzötteké 4789. Eddig összesen 6077 olasz áldozatot szedett a vírus, 3204 személy állapota pedig kritikus. Az országban 63 927 fertőzést regisztráltak. A kijárási tilalom betartása érdekében engedélyezték ellenérző drónok használatát a városok felett. Mint közismert, Olaszország későn kezdte a megfelelő védekezést, és az emberek egy része sem a karantént, sem a kijárási tilalmat nem tartja be. A kijárási tilalmat több mint 50 ezer ember szegte meg eddig.

Olaszországban közölték a meghalt emberek átlagéletkorát: ez 80,5 év.

Virágok díszítik a koronavírus-járvány áldozatainak koporsóit az észak-olaszországi Serina település templomában 2020. március 23-án Forrás: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

Spanyolországban hétfőn 4321 esetben mutatták ki a koronavírussal való fertőzöttséget. A vírus okozta megbetegedés miatt ma 435-en haltak meg, a halottak összlétszáma 2207. 2355 fő állapota súlyos, összesen 33 089 személyt diagnosztizáltak fertőzéssel.

Németországban ma 4183 új esetet regisztráltak, a fertőzés következtében pedig 24-en haltak meg. A járvány miatt eddig 118 német halt meg, 23 embert pedig az intenzív osztályon ápolnak. A fertőzöttek összlétszáma 29 056. Jó hír, hogy Angela Merkel német kancellár első koronavírustesztje negatív lett, a kancelláron további teszteket fognak majd elvégezni. Merkel jelenleg az otthonából látja el hivatali feladatait. Attól féltek korábban, hogy a saját orvosa fertőzte meg.

Angela Merkel német kancellár sajtóértekezletet tart Berlinben 2020. március 22-én. Merkel azonnali hatállyal házi karanténba vonult, mert koronavírus-fertőzést mutattak ki egyik orvosánál Forrás: MTI/EPA/Clemes Bilan

Franciaországban hétfőn 3838 személynél mutatták ki a koronavírussal való fertőzöttséget. Ma 186-an haltak meg, így a halottak száma 860-ra nőtt. A fertőzöttek létszáma 19 856. Edouard Philippe miniszterelnök még az eddiginél is szigorúbb kijárási tilalmat rendelt el. A francia kormányt sokan bírálják: Franciaország Olaszországgal határos, és Macron elnök hetekig nem volt hajlandó lezárni az olasz-francia határt, pedig a vírus már pusztított Olaszországban.

Az Egyesült Királyságban ma 967-en fertőződtek meg, 54-en pedig meghaltak a vírussal összefüggő megbetegedésekben. A halottak száma 335, az intenzív osztályon 20-an vannak. A koronavírus-hordozók összesen 6650-en vannak. Boris Johnson miniszterelnök is szigorításokat jelentett be.

Romániában hétfőn 143 új estet mutattak ki, 5-en pedig meghaltak a fertőzés miatt. A halottak száma 7-re emelkedett, 14 személy állapota kritikus. Összesen 576 fertőzöttet tartanak számon keleti szomszédunkban. Azt nem lehet tudni, hogy ebből hányan élnek Erdélyben, mert péntek óta a román hatóságok nem közölnek megyei adatokat, és a régebbieket is eltávolították a honlapjaikról.

Az Egyesült Államok egyes részein közben drámaian nő a vírussal megfertőződöttek száma. Emiatt Donald Trump elnök elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését a koronavírus által leginkább sújtott három államban, Washingtonban, Kaliforniában és New Yorkban. Ezenkívül kórházhajók indulnak Los Angelesbe, New Yorkba és Seattle-be. Amerikában hétfőn 8486 új esetet regisztráltak, és 89 új halálozás következett be. Összesen 508-an haltak meg a fertőzés következtében, 1040 személy pedig kritikus állapotban van. A fertőzöttek száma 42 032.

A karantén, az otthonmaradás betartása minden országban a legfontosabb megelőzés: mivel a koronavírus az idős emberek számára végzetes, éppen az ő érdekükben kell betartani mindenütt az utasításokat.

Afrikában is terjed a koronavírus-járvány, a fertőzöttek száma 43 országban megközelítette a másfél ezret, 45 ember meghalt az afrikai betegségmegelőző központ (CDC) adatai szerint. Egyetlen nap alatt 128-ról 402-re nőtt hétfőre az új koronavírussal fertőzöttek száma az 58 milliós lélekszámú Dél-afrikai Köztársaságban, amely így a legfertőzöttebb ország lett a kontinensen.

Világszinten

az új típusú koronavírussal való fertőzöttek száma hétfő estére 374 768-ra nőtt, ebből 16 356-an haltak meg,

101 554 főt pedig gyógyultnak nyilvánítottak, 12 211 személy állapota viszont válságos.