Önkéntes karanténba vonult Trócsányi László, mivel az elmúlt hetekben olyan környeztében is megfordult, ahol később valakinél kimutatták a fertőzést. A politikus jól érzi magát, de fontosnak tartotta, hogy betartsa a szakértők kérését, és inkább otthon marad.
A koronavírus-járvány okozta egészségügyi helyzet miatt már én is otthonról folytatom munkámat, tartom a kapcsolatot kollégáimmal és szeretteimmel - írja a közösségi oldalán Trócsányi László.
A kormánypártok EP-képviselője úgy fogalmaz, hogy az elmúlt hetekben munkájából kifolyólag olyan környezetben is megfordult, ahol később egy személynél koronavírusos megbetegedést állapítottak meg.
Ezért jómagam is kötelezően átestem a teszten, amelynek eredménye negatív lett - írja Trócsányi.
Bár egészségesnek és jól érzem magam, fontosnak tartom, hogy elővigyázatosságból betartsuk az orvosok, szakértők és a kormány kérését, és lehetőségünkhöz mérten maradjunk otthon - tette hozzá a politikus.