15 milliárdot csoportosít át a kormány egészségügyi eszközökre

Vágólapra másolva!
A Kormány újabb 15,2 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a koronavírus védekezése szempontjából fontos orvosi eszközök beszerzése céljából - jelentette be Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Kiemelte, hogy emellett döntés született a hiteleseket érintő további könnyítésekről is, így ez utóbbi kiterjesztésre került a munkáltatói kölcsönökre és a Nemzeti Eszközkezelő Programra is.

Farkas Örs a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismertette a kormányzati döntéseket. Közölte, kedden négy - a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos - kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. Ezek közül a két legfontosabb

  • a 15 milliárd forintos átcsoportosítás és
  • a hiteltörlesztések könnyítésével foglalkozó újabb döntés.

Utóbbiról azt mondta,

a hiteltörlesztési moratórium mostantól vonatkozik a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevőkre és a munkáltatók által adott kölcsönre is.

Döntöttek továbbá arról is, hogy a december 31-ig tartó törlesztési moratórium után a bankoknál felhalmozódott költségeket a futamidő alatt igazságosan és évente egységesen kell elosztani.
"A kormányzat végzi a munkáját, a probléma ott van, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán nem érzik a felelőségüket ebben a típusú védekezésben" - fogalmazott. Farkas Örs szerint képmutatás, hogy miközben az ellenzéki képviselők nem segítik az Országgyűlés, illetve a kormány munkáját abban, hogy hatékonyan tudjon fellépni a koronavírus elleni védekezésben, egy szót sem szólnak, amikor Karácsony Gergely főpolgármester egyedül hoz meg döntéseket, amivel "kvázi magához ragadja a hatalmat".

Emlékeztetett, a veszélyhelyzetet meghatározott időre hirdették ki, és ez a napokban lejár, ami azt jelenti, hogy az ez idő alatt meghozott egyes rendelkezések is hatályukat vesztik. Hangsúlyozta, az ellenzéki képviselőknek támogatniuk kellett volna a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbításában, így már kedden megszülethetett volna ez a döntés. "E nélkül a kormánynak várnia kell néhány napot, míg meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, s addig lesz egy átmeneti időszak" - tette hozzá.