Megvalósult az összefogás, az együttműködés Erzsébetvárosban

Vágólapra másolva!
Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a kerület küzdelméről beszélt a koronavírus-járvány kapcsán.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, Erzsébetvárosban is most a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezés a legfontosabb feladat, hiszen ez azonnali intézkedéseket követel a kormányzattól, az önkormányzatoktól és természetesen minden háztartástól is.

Ez a VII. kerületben különösen fontos, ahol a lakosság átlagéletkora igen magas, 6500 olyan idős ember van, aki már betöltötte a 70. életévét, azt tudni, ők a legveszélyeztetettebbek a járvány kapcsán. Ők különleges gondoskodást igényelnek, de az is látszik, a kerület is jól halad a járvány megelőzésében, a polgárok védelmében, de mindez igaz az egész országra is. A kormányintézkedések időben történtek meg, Erzsébetváros is meghozta azokat a döntéseket, amelyek elvárhatók voltak. Bezárásra kerültek a bölcsődék, óvodák, a játszóterek, a közösségi terek, a közművelődési intézmények.

A kerületi önkormányzatban megvalósult az összefogás, az együttműködés – emelte ki Veres Zoltán, hiszen ez most nem a politikai csörték és viták ideje, a bajban mindig össze kell fogni, hiszen csak együtt lehet egy közösség erős, csak így lehet segíteni azoknak, akik erre rászorulnak.

Az önkéntes és hatósági karanténban élők ellátását biztosítani kell, mellette pedig a már említett 70 év felettieknek is ezt adják, amennyiben igényt jelentenek be rá. Mellette azokról sem szabad megfeledkezni, akik eddig is ellátásban részesültek.

A hajléktalanokkal kapcsolatban azt mondta el a képviselő, ez nem egy kerületspecifikus kérdés, ahogy azt is tudni kell, a főváros rendelkezik elegendő férőhellyel.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.