A kormány hamar tett tudatos lépéseket a járvány terjedésének fékezéséért

ORBÁN Viktor; PALKOVICS László
Budapest, 2020. március 24. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Suparna Airlines Kínából érkezett repülőgépénél a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. március 24-én. A gép több mint 3 millió maszkot, 100 ezer koronavírus-tesztet és 86 lélegeztetőgépet hozott. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a koronavírus-járvány terjedésének fékezéséért és az emberek védelméért - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő elmondta, hogy több nappal, héttel hamarabb hirdették ki a veszélyhelyzetet és záratták be az iskolákat, szórakozóhelyeket Magyarországon, mint Ausztriában és Olaszországban.

Ezek az intézkedések lassították a vírus terjedését

- emelte ki.

Jelenleg minden eszköz rendelkezésre áll a járvány mostani szakaszának kezelésére,

a kormány viszont folyamatosan szerez be eszközöket, berendezéseket,

hogy a járvány későbbi szakaszában is hatékonyan védekezhessen, és ne legyen probléma az ellátásban - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra, hozzáfűzve: a következő napokban a csoportos megbetegedések szakaszából a tömeges fertőzés szakaszába léphet a járvány.

A képen Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A Suparna Airlines Kínából érkezett repülőgép több mint 3 millió maszkot, 100 ezer koronavírustesztet és 86 lélegeztetőgépet hozott Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormányszóvivő a kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta, hogy arról csak a kormány dönthet, ha pedig szükség lesz rá, el is fogja rendelni.

Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által felállított akciócsoportok között vannak olyanok, amelyeknek az a feladata, hogy olyan hatóanyagokat keressenek, amelyek módosítással vagy vegyítéssel alkalmasak a betegség kezelésére.

Magyarországon kétmillió embernek elegendő gyógyszer előállításához szükséges hidroxi-klorokin-szulfát - egy, a koronavírus-betegek gyógyításához használt alapanyag - áll rendelkezésre.

A kormánynak a magyar emberek az elsődlegesek, ezért megtiltotta annak kivitelét az országból

- közölte.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet, hogy a járvány elleni védekezés leghatékonyabb módja, ha minél többen otthon maradnak.