Akkor csökkenthető a veszély, ha betartják a szükséges ajánlásokat

2020.03.26. 17:14

Farkas Örs politikai elemző, a Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormány lépéseiről a koronavírus-járvány kapcsán.

A szakértő elmondta, a kormány továbbra is azt kéri az emberektől, hogy ők maguk is érezzék át a mostani helyzet komolyságát, figyeljék a világban zajló eseményeket és legyen számukra intő példa, amit Nyugat-Európában történik. Példaként hozta fel Olaszországot, ahol az elején nem vették komolyan a járvány okozta helyzetet, aminek a komoly következményeivel most szembenéznek. Magyarországnak az a célja, hogy a járvány ne igényeljen ekkora áldozatot, ezt a polgárok úgy tudják elősegíteni, ha betartják az Operatív Törzs és a kormányzat ajánlásait, amelyek közül a legfontosabb, aki csak teheti, az mindenképpen maradjon otthon, mellette pedig a személyes találkozásait a lehető legkevesebbre igyekezze csökkenteni.

A magyar kormány több helyről is sikeresen vásárolt olyan eszközöket, amelyek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben szükségesek, így teszteket is. Farkas Örs szerint a teszteléssel kapcsolatban elsősorban a szakemberek véleményére érdemes támaszkodni, annak ellenére, hogy sokan, így például ellenzéki politikusok is a minél gyakoribb tesztelést követelik. Hozzátette, itthon nyilvánvalóan azokat tesztelik, akiknek erre szüksége van, például vírusgyanús tüneteket produkálnak. Persze az is igaz, nem csak itthon, hanem világszerte, hogy a kimutatottakon túl a fertőzöttek száma sokszoros lehet, akik tüneteket nem mutatnak, viszont hordozzák a vírust.

A kommunikációs vezető megemlítette, hogy a WHO magyarországi irodavezetője a múlt hétvégén azt nyilatkozta, Magyarország a szervezet ajánlásait betartja, amiknek megfelelő módon és mértékben hajt végre teszteléseket. Egyelőre azért is elegendő a jelenleg végrehajtott tesztelések száma, mert Magyarország a fertőzöttek számának tekintetében – szerencsére – le van maradva számos más európai országtól. A meghozott kormányzati intézkedések, mint a veszélyhelyzet kihirdetése, a határellenőrzés visszaállítása azt eredményezik, hogy ezek a jó eredmények megmaradnak. Már csak azért is, mert ezeket még a járvány korai szakaszában hirdették meg, ezektől meg azt reméli a kormányzat, hogy a járványgörbe laposabb lesz, a hatás pedig elhúzható lehet.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.