Úgy tűnik, az ellenzék nem érti a koronavírus-törvény lényegét

Címlap: Az ellenzék nem fogja fel, mi lenne a törvényjavaslat szerepe
Vágólapra másolva!
Az ellenzék nem szavazta meg a kormány által benyújtott koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ezért a korábban bevezetett intézkedések pár napra hatályukat veszíthetik. Mindenközben egész Európára jellemző, hogy az ellenzéki pártok együttműködnek a vírus elleni védekezésben, a magyar ellenzék szeme előtt ebben a helyzetben is a politikai haszonszerzés élvez prioritást. Az ellenzéki média és a szakszervezetek pedig a digitális oktatást kritizálják ahelyett, hogy konstruktív javaslatokat fogalmaznának meg. Ezeket voltak a témái a tegnapi Címlapnak a Hír TV-n, ahol a vendégek rendhagyó módon csak virtuálisan voltak jelen.
Vágólapra másolva!

Nem szavazta meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot az ellenzék és továbbra is megy a vita azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e vagy nem. A javaslatot az ellenzék úgy értelmezte, hogy a kormány, ezáltal teljhatalmat kap és ezért nem támogatták azt, de Alapjogokért Központ elemzője szerint ez félreértés. Párkányi Eszter emlékeztetett, hogy Orbán Viktor is elmondta a parlamentben, hogy nem magukhoz ragadják a hatalmat, hanem az ő kezükbe adják annak a lehetőségét, hogy az intézkedéseket, amelyek az ellenzéknek nem tetszenek, azokat visszavonják.

– tette hozzá az Alapjogokért Központ elemzője. Kiemelte lesz egy pár nap, amikor a bevezetett intézkedések, például a határzár, az iskolák bezárása hatályukat veszítik. Ezt azonban kormányrendelettel 15 napig tovább lehet hosszabbítani.

Fodor-Horváth Zsófia úgy véli, hiába lesz pár nap, amikor nem élnek az emberek védelme érdekében hozott szankciók, mindenki érzi, hogy továbbra is veszélyhelyzet van és fontos betartani az intézkedéseket.

– tette hozzá a 888.hu újságírója.

Címlap: Az ellenzék nem fogja fel, mi lenne a törvényjavaslat szerepe Forrás: HírTV

– mondta az Origo munkatársa a műsorban. Kroó Zita az ellenzék viselkedéséről pedig úgy vélekedett, hogy:

Európában nekünk van a legpitiánerebb ellenzékünk, amit most is sikerült bemutatniuk.

A kialakult helyzetben nemzeti összefogásra lett volna szükség, amiből kivehették volna ők is a részüket, ám a politikai haszonszerzés most is fontosabb volt.

Fontos lenne a felelős ellenzéki viselkedés

Más európai országokban az ellenzéki pártok nem akadályozzák a kormány munkáját, azonban Magyarországon ez nem így van. A koronavírus-törvényt a Mi Hazánk Mozgalom politikusain kívül más ellenzéki képviselő nem szavazta meg. Az ellenzék politikai haszonszerzésére utalhat az is, hogy a Momentum EP képviselője, Cseh Katalin közösségi oldalán jelentette be, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel nőgyógyász lévén önkéntes orvosnak áll. Kroó Zita szerint akkor jelenthetne ez felelős ellenzéki magatartást, ha ez meg is valósulna és nem azt látnánk, mint amikor a klímahelyzetre hivatkozva vonattal mentek Brüsszelbe egy kép erejéig, majd a következő alkalommal lebuktatták magukat a repülőtéren.

Fodor-Horváth Zsófia szerint pedig akkor lenne hiteles és pozitív példa Cseh Katalin viselkedése,

ha tényleg beállna orvosnak, de ebből nem reklámot csinálna, hanem tenné a dolgát.

Lehet kritizálni a digitális oktatást, de most nincs más megoldás

A kormány a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében elrendelte a távoktatást, ami a diákokra, szülőkre és pedagógusokra egyaránt terheket ró, ám jelenleg más lehetőség a védekezésre nincs. A Fiatal Családosok Egyesületének elnöke, Király Nóra elmondta, hogy nehéz volt egyik napról a másikra átállni és anyaként, tanítónőként, szakácsként és dolgozó nőként is megállni a helyét, de

minden elismerése a szülőké és a pedagógusoké.

Fontos, hogy még csak egy-másfél hetes tapasztalat van mögöttünk a digitális oktatásra való átállás útvesztőjében és nyilván vannak jó és rossz tapasztaltok – mondta Tóth Loretta, a Magyar Nemezt újságírója. Az egyetemi oktatóként is dolgozó újságíró hozzátette, hogy minden eszközt megkaptak ahhoz, hogy a tanítás gördülékenyen haladjon tovább.

A szakszervezetek és az ellenzéki média azonban megint kritikus hangot ütött meg a digitális oktatással kapcsolatban. Most nincs más választás, mint hogy az online oktatást vegyük igénybe, amit lehet kritizálni, de jelenleg nincs más lehetőség – mondta Kroó Zita hozzátéve: manapság minden gyereknek ott van a mobiltelefon a kezében, amit most az oktatás területén is lehet hasznosítani.