Kiszökött a házi karanténból egy nő - videó

házi karantén
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hatósági felirat egy járványügyi megfigyelés alatt álló személy lakásának ajtaján Salgótarjánban 2020. március 25-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Döbbenetes videó került fel az internetre. A felvételen jól látszik, ahogy egy védőruhába beöltözött rendőr intézkedik, majd elszállít egy nőt Tatabányán. Az asszony megszegte a házi karantén szabályait, vásárolni ment, és italozni is látták az utcán - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Ismerősei szerint kizárt, hogy az asszony külföldön járt volna, de egy fertőzött személlyel érintkezhetett, mivel hatósági karanténba került. Ilyet pedig csak akkor rendelnek el, ha már felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja valakinél.

A karantént nem lehet elhagyni.

Két hétig ki sem léphet az otthona ajtaján. Boltba vagy gyógyszertárba sem mehet ki, és vendéget nem fogadhat. A szemetet dupla zsákba helyezve kell a szemétkukába tennie, nehogy fertőzzön. A lakás ajtajára pedig ki kell függesztenie egy feliratot, amelyen az áll, hogy a lakásban

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hatósági felirat egy járványügyi megfigyelés alatt álló személy lakásának ajtaján Salgótarjánban 2020. március 25-én. MTI/Komka Péter Forrás: MTI/Komka Péter

Aki mégis kiszökik,

az bűncselekményt követ el, hiszen életveszélybe sodor másokat.

Úgy tudjuk, hogy a párjával a tatabányai kertvárosban lévő lakótelepen lakik. Mindenki tudja róla, hogy alkoholista - mondta egy helyi nő a lapnak arról az asszonyról, akiről videó is készült az utcán, pedig karanténban kellene lennie.

- mondta a mellette lakó.

Többen látták, hogy két napja jön-megy az utcán, mert kiszökik a karanténból, és aztán hazamegy, mintha mi sem történt volna.

A napokban egy üzlet elől vitték el a rendőrök. A boltos elsírta magát, annyira megijedt.

– írta egy helyi férfi a közösségi portálon. Egy másik lakó szerint egymásnak adták körbe a bort. Ez pedig óriási fertőzésveszélyt jelent.

– írta az egyik környékbeli, aki másokkal együtt nagyon dühös.

Eddig 180 embert figyelmeztettek vagy bírságoltak meg,

mert megszegte a hatóság rendelkezéseit a koronavírus-járvány idején.