Ellenzéki pártok a Soros-szervezetek fogságában

2020.03.27. 15:48

Az ellenzéki erők nem támogatták a hatékonyabb védekezést és a károk enyhítését célzó koronavírus-törvény elfogadását, mely lépésük indokolásaként többnyire pártpolitikai természetű érveket hoztak fel. Közelebbről megvizsgálva a kérdést viszont egy jóval összetettebb kép tárulhat elénk az ellenzék politikai cselekvésének mozgatórugóiról.

A Századvég kutatásaiból megállapítható, hogy egyrészt a magyarok többsége egyetért a koronavírus elleni védekezést szolgáló törvényjavaslattal, másrészt pedig elégedett a kormány járványügyi intézkedéseivel. Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy a baloldali pártok – egy ideje már a Jobbikkal kiegészülve – nyíltan szembehelyezkedtek a társadalom döntő többségének akaratával.

A 2015-ben kirobbanó migrációs válság megítélése, valamint a 2019-es európai parlamenti választások idején fókuszba kerülő tagállami szuverenitás, illetve a keresztény kultúra védelme kapcsán is olyan álláspontot alakítottak ki az említett politikai erők, amely még a saját választóik tekintélyes részének értékrendjével sem volt összeegyeztethető. Ezen esetekhez hasonlóan a koronavírus-törvény leszavazása előtt is az alábbi politikai menetrend rajzolódott ki:

1. Eleinte a meghatározó ellenzéki erők nem foglalnak állást az adott kérdésben (illegális migráció megítélése, nemzeti szuverenitás kérdése, koronavírus-törvényhez való viszonyulás), vagy esetleg bizonytalan, ellentmondásos nyilatkozatokat tesznek.

2. Nem sokkal később felbukkannak olyan magukat függetlennek beállító, de a balliberális oldalhoz több szállal kötődő NGO-k és véleményformálók (például TASZ, Magyar Helsinki Bizottság, Eötvös Károly Intézet, Amnesty International), akik jelentős anyagi támogatásokban részesülnek az amerikai milliárdos üzletemberhez, Soros Györgyhöz köthető szervezetektől.

3. Ezt követően a balliberális pártok átveszik azt a – legtöbbször az össztársadalmi akarattal ellenkező – koncepciót, amit a szóban forgó NGO-k képviselnek, és következetesen kiállnak mellette a politikai tevékenységük során.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az említett törvényjavaslat leszavazása előtti napon Soros-közeli balliberális hangadók (többek között Majtényi László, Magyar György, Kaltenbach Jenő) petícióban jelölték ki a követendő politikai agendát az ellenzéki erőknek, amelyek aztán kritikátlanul követték is az előbbiek „útmutatását". Fontos azonban látnunk, hogy a nyílt társadalom neoliberális eszméje igen távol áll a magyar választók értékstruktúrájától, értékválasztásaitól, így azáltal, hogy a baloldali pártok vállalják ezen gondolatok képviseletét, valójában egy szűk, radikális kisebbség véleményét artikulálják a politikai térben.

Hosszú távon ugyanakkor nem lehet zárójelbe tenni a politikai racionalitás elemi szabályait: azok a pártok, amelyek a közbeszédet alapvetően meghatározó kérdésekben még a saját választóik jó részének akaratát is figyelmen kívül hagyják, nem kerülhetik el a szavazóbázisuk lemorzsolódását. E megállapítás pedig különösen nagy súllyal esik latba egy olyan rendkívüli helyzetben, ami a koronavírus-járvány terjedésével alakult ki.

 

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője