Újabb bűnözőt buktatott le Panni

Vágólapra másolva!
Harmadszor bukott le vágott dohánnyal a csomagtartójában egy szlovén férfi. Ezúttal 3,5 millió adózatlan áruval kapták el, amikor igazoltatták. A lebuktatásában Panni a NAV kutyája is részt vett.
Vágólapra másolva!

A férfi korábban már kétszer is lebukott az M7-es autópályán. Most a Bélavár és Somogyudvarhely közötti közúti úton kapták el.

Panni, a NAV kutyája az autó átvizsgálásakor a csomagtér ajtajánál jelzett. Onnan fekete zsákokba csomagolva, összesen 122 kiló adójegy nélküli dohány került elő.

A férfi még csak rejtekhely kialakításával sem bajlódott, mindössze

egy takaróval takarta le a zsákokat, de még a pótkerék helye is dohánnyal volt megtömve.


A szlovén sofőr a kihallgatásán azt mondta, az egész szállítmányt egy ismerősétől kapta, annak korábbi tartozása fejében.