Autós üldözés után kaptak el egy unokázós csalót Dunaharasztiban - videó

2020.03.29. 10:40

Unokázós szöveggel csalták ki egy idős ember megtakarított pénzét, amit egy 31 éves férfi vett át tőle. Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak.

A Pest megyei nyomozók március 26-án, csütörtökön kora délután Dunaharasztiban, a Némedi úton útját állták egy autóval menekülő csalónak. Egy egyelőre ismeretlen telefonáló nem sokkal azelőtt felhívott egy 73 éves helyi férfit, és

1,6 millió forintot csalt ki tőle

azzal a mesével, hogy fia balesetet okozott, és sürgősen pénzre van szüksége. Az összegért az isaszegi K. Dávidot küldte, aki át is vette a kiszemelt áldozattól a bélelt borítékot, majd igyekezett volna odébb állni, de a rendőrök egy lámpás kereszteződésnél elvágták a menekülési útvonalát. Miután elfogták, a pénzt ugyanott találták, ahová nem sokkal azelőtt elrejtette, a nadrágzsebében. A lefoglalt bankjegyeket visszaadták az idős férfinak.

A letartóztatott 31 éves férfi ellen csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya azt is vizsgálja, hogy ki vagy kik a tettestársai a bűncselekményben.

Forrás: Police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya több mint egy éve indította útjára „Bontsa a vonalat" kampányát, amely az ilyen típusú csalások megismerésére, a módszer minél szélesebb körben való terjesztésére hivatott, valamint tanácsokkal látja el a potenciális áldozati körbe tartozókat és hozzátartozóikat. Az idősek, szépkorúak jóhiszeműségét, együttérzését kihasználó, közlekedési balesetre hivatkozva csalással kísérletezők a közelmúltban többször kaptak nem várt választ: „Adjon hálát az Úrnak, hogy nem lett semmi baja!", „Az én fiamnak van casco-ja, majd az lerendezi!" – majd bontották a vonalat. "A hívott fél leghalványabb kétkedése is elriasztja a próbálkozót, ahogyan erre is akadt már számos példa. Ne higgyenek a mesének, nem árt a gyanakvás" - írták.