Elsőfokú riasztást adtak ki zivatarok, jégeső miatt

OMSZ riasztás
Vágólapra másolva!
Elsőfokú, vagyis citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Katasztrófavédelem oldalán olvasható információik szerint az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat. Időközben az OMSZ visszavonta a riasztást. 
Vágólapra másolva!

Az OMSZ az alábbi figyelmeztető előrejelzést adta ki, amely hétfő éjfélig érvényes:

Vasárnap délutántól elsősorban

a keleti határ közelében alakulhat ki a záporok mellett esetleg egy-egy zivatar is.

A zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat.

A riasztásban érintett területek citromsárgák Forrás: met.hu

Vasárnap főként a Dunántúl északi felén erősödik meg az északnyugati szél, majd estétől mérséklődik a légmozgás. Hétfő hajnaltól a Dunántúlon újra megerősödik az északnyugati szél, emellett északkeleten és keleten az északkeleti szelet kísérik majd erős, helyenként viharos lökések.

Főként a Bodrogköz térségében, valamint a magasabban fekvő területeken a legerősebb széllökések 65-70 km/h között várhatók.

Hétfő hajnaltól elsősorban az Alpokalján várható gyenge havazás, de az Északi-középhegység tágabb környezetében is

számítani lehet gyenge hózáporra, havas esőre.

Hétfő estig legfeljebb az Alpokalján alakulhat ki lepel - 1-2 cm megmaradó hó.

Az érintett területeket, járásokat folyamatosan frissülő térképen lehet nyomon követni ezen az oldalon.

Azt ígérték, hogy amennyiben az OMSZ visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokú riasztást ad ki, arról újabb közleményben számolnak majd be.

Időközben az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a riasztást, így nincs jelenelg nincs Magyarországon veszélyes időjárás

- írja a katasztrófavédelem.hu.