Ellopta főnöke autóját a vezetéstől eltiltott fiatal férfi

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt az egyházaskeszői fiatalt, aki két nappal ezelőtt elvitte a főnöke autóját, annak beleegyezése nélkül. Mint kiderült, vezetnie sem lett volna szabad: korábban részegen, és jogosítvány nélküli vezetés közben érték tetten.
Vágólapra másolva!

Március 28-án délelőtt Balatonalmádiban megállítottak és igazoltattak egy fiatal sofőrt. A rendőrök megállapították, hogy

a 18 éves egyházaskeszői férfinál nem volt jogosítvány. Mint kiderült, a férfit korábban eltiltották a vezetéstől, ugyanis alkoholt ivott, mielőtt autóba ült.

A férfi azt is bevallotta, hogy az autó nem a sajátja,

hanem a főnökéé, aki nem tud róla, hogy elhozta.

A rendőrök ezután megukkal vitték a sofőrt kihallgatásra. A fiatal férfi ellen autólopás, illetve eltiltás ellenére történő vezetés miatt eljárás indult - írja a Police.hu.

Forrás: Police.hu