Nemzetpolitikáról a vírus árnyékában

2020.03.30. 11:22

100 évvel Trianon után, 30 évvel a rendszerváltás és a marosvásárhelyi márciusi magyarellenes pogrom után a koronavírus új helyzetet teremt Európában, a térségben és a nemzetpolitikában is.

A rendszerváltással véget ért a nemzeti hallgatás és elzárkózás politikája, és a 80-as évek végén bekerült a magyar közbeszédbe a határon túli magyarok ügye, és meghatározó kérdéssé vált. Az Antall-kormány időszakában a 15 millió magyar fogalma megjelent a magyarországi közéleti mezőben és kormányzati eszközök is kifejezték a határokon átívelő nemzetpolitikát. A Horn-kormány időszakában más ideológiai mezőben, de folytatódott a megkezdett támogatáspolitika. Az első Fidesz-kormány új dimenziót hozott minden tekintetben, a státustörvény, a Sapientia és Selye János Egyetem egy aktív, kezdeményező nemzetpolitika jelei voltak, és a támogatások összege is jelentős mértékben növekedett. A Medgyessy korszak koccintása után a Gyurcsány korszak az elmúlt 100 év legnagyobb mélységét hozta el, a 2004. december 5-i népszavazással. 2010-ben a Fidesz-kormány az új alaptörvénnyel és az állampolgársági törvény módosításával új minőséget jelentett, mára már több mint egymillió új állampolgár van a Kárpát-medencében. A magyar nemzetet az állampolgárság közjogi értelemben is egyesítette, és korábban soha nem látott mértékű támogatás irányul a határon túli nemzettársakhoz.

A Kárpát-medence és a határon túli magyarság összefüggésében a gazdasági megközelítésben is jelentős fejlődésen mentünk keresztül. A 2010-es választásokat követően a második Orbán-kormány meghatározó gazdaságpolitikai dokumentuma, az Új Széchenyi Terv már Egységes Kárpát-medencei Gazdasági Térségről beszél. Hosszú út vezetett idáig. Addig a felismerésig, hogy a határon túli magyarság valódi erőforrás a magyar gazdaság számára, és növeli Magyarország gazdasági mozgásterét. Ehhez szükséges volt a szemléletváltoztatásra is a tekintetben, hogy a külhoniakat nem segélyezni kell, hanem a kölcsönös előnyök alapján együttműködni velük. Magyarországnak elemi érdeke a külhoni magyarság jólétének elősegítése, mert az visszahat az országra. Ez a felismerés vezetett a szomszédos országokban megvalósított, nagy ívű gazdaságfejlesztési tervekhez. Sőt, az a felismerés is megszületett, hogy közös érdek a térség országainak prosperitása, mert ez az előfeltétele annak, hogy itt legyen a jövő Európájának fejlődési centruma. Napjainkban gazdasági értelemben Magyarország még a legkritikusabb külföldi elemzők szerint is a térség élmezőnyéhez tartozik, a 2010 előtti időszak végletekig elhibázott gazdaságpolitikája után, az elmúlt években európai szinten is kiemelkedő növekedési ütemet sikerült elérnünk.  Minden tekintetben jobban teljesít 2020-ban az ország és a nemzet, mint 2010 előtt vagy akár a 2008-as pusztító gazdasági válságot megelőzően.

A kétoldalú kapcsolatokban is sok fontos dolog történt az elmúlt 30 évben. Ukrajnával elsők között rendeztük kapcsolatainkat, az alapszerződés aláírása után kialakult kiegyensúlyozott viszony azonban – főként Ukrajna belpolitikai konfliktusai miatt – az elmúlt években megromlott és a mélybe süllyedt. Szerbiával való kétoldalú kapcsolatainkban a 90-es évek háborús helyzete óta hatalmas fordulat következett be: megvalósult egyfajta történelmi megbékélés, soha nem volt ilyen jó a viszony, mint ma. Szlovákiával a mečiari mélységből nehezen törtünk ki, és egy sajátos viszonyrendszer alakult. A V4 erős kohéziót jelent több kérdésben, de az állampolgárság ügyében és kisebbségvédelmi kérdésekben nem jutottunk előre. Romániával már minden volt (minden is) az elmúlt 30 évben. Ma nehéz megítélni a román stratégiát, nem világos, hogy mit is akarnak a kétoldalú viszonyban és a belső viszonyrendszerben a magyar közösséggel.

Itt tartottunk, amikor beütött a vírus. Minden ország rendkívüli jogrendet vezetett be, lezárta határait és bezárkózott. A rendkívüli jogrend idején az alapvető állampolgári jogokat nagyobb mértékben korlátozzák, mint az békeidőben elfogadott, ilyenkor rendkívüli szabályok lépnek életbe. A különleges helyzetben azonban a kapcsolattartás minden csatornán lehetséges, az információk nagy része átjut a határokon és az áruk szabad mozgása is nagymértékben biztosított. Fontos szempont, hogy a válság, a bezárkózás és a felelősök keresése a szomszédos országokban ne eredményezzen magyarellenes kirohanásokat.

A vírus első áldozata – mondták már sokan – az Európai Unió. Nagy kérdés, hogy a járvány milyen hatással lesz az európai vívmányokra. Ezek közül például a mozgás szabadsága különösen fontos nemzetpolitikai szempontból is. A vírus megjelenése nem csak súlyos veszélyeket és károkat okozott. Mint minden sokkoló bajnak, szinte az első naptól van egyfajta kijózanító hatása is. Senki nem beszél már a migráció hasznosságáról, sőt mindenki természetesnek veszi a külső határok megvédését, és megjelent a belső határok védelmének gondolata és gyakorlata is. Sok ország lezárta a határait, és a saját állampolgáraival törődik, a többi uniós ország állampolgáraival nem. Ebben a helyzetben felértékelődik az állampolgárság, de nem szorulhat háttérbe a nemzeti dimenzió sem. Felmerülhet, különösen Kárpátalja vonatkozásában, hogy a rendkívüli helyzetben segítségre szorulnak a magyarok, de hasonló helyzet adódhat más szomszédos országban is. A krízis megerősítheti a belső állami kohéziót, a kormányokban való bizalmat. Ez eredményezhet identitásban is elmozdulást, az adott országok polgárai a nemzeti kormányokat (sikeresnek minősített védekezés esetén) nagyobb szimpátiával figyelhetik. Ez a határon túli magyar közösségek esetében – amennyiben nincs magyarellenes éle a kormányzati tevékenységnek és az sikeres – egy nagyobb azonosulást eredményezhet az adott állam intézményei tekintetében. De az eltúlzott nemzeti hangulatkeltés és eredménytelen védekezés ellentétes irányú folyamatokat is elindíthat.

A válság elhúzódásának eredményeképpen a világgazdaságban is új helyzet állhat elő. Visszatérhet a 90 előtti állapot, egyre inkább belső ellátásra rendezkedhetnek be a nemzetgazdaságok. Ha nem sikerül a válságot viszonylag hamar leküzdeni, ez az új helyzet könnyen előállhat. 

Már most is jól látszik, hogy a globalizáció abban az ütemben és formában, ahogy eddig zajlott, objektív okok miatt nem folytatódhat. Ezek az objektív okok azok, amelyek a gazdaság fókuszát sokkal inkább a nemzeti, térségi szemlélet felé fogják eltolni. A mostani helyzet bebizonyította, hogy vészhelyzet esetén nem fenntarthatóak a globális beszállítói és értékláncok, és emiatt egyes országok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Előtérbe fog kerülni a közegészségügyi és ellátási biztonság kérdése. Az országok sokkal nagyobb figyelmet fognak szentelni az önellátás kérdésére, illetve amit nem lehet nemzeti keretek között megoldani, azt majd először térségi szinten próbálják kezelni. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez biztosan egy jobb világ lesz, de mindenképpen más lesz, mint amit eddig megszoktunk.

Bízzunk benne, hogy Európa országai, minden kihívás és félelem ellenére, nem a teljes bezárkózást fogják választani. Bízzunk abban, hogy visszatér az együttműködésnek az az időszaka, amikor értelmes, előrevivő és értékalapú célok érdekében működnek együtt. 

A mostani világjárvány és a nyomában fellépő gazdasági válság jó eséllyel véget vet annak az időszaknak, amikor az európai együttműködés központi elemévé válhatott az utópisztikus illúziók, kergetése, a valóságtól elrugaszkodott ideológiák esztelen erőltetése, s közben – vagy akár épp ezek nevében – az Európát naggyá tevő értékek őrjöngő megtagadása és megcsúfolása.  Most kristálytisztán láthatja mindenki, hogy sem a piac, sem pedig a doktriner gazdaságpolitika önmagában semmit nem old meg.

A „valamit valamiért" elve minden vallási és filozófiai irányzat alapján védhető megközelítés, és most az látszik bebizonyosodni, hogy túl sokat kértek azok, akik egy nemzeti sajátosságok nélküli Európát álmodtak, cserébe viszont nagyon keveset ígértek és még kevesebbet adtak. A magyar-osztrák határon ideiglenesen feltorlódott több tízezer nyugaton dolgozó román és bolgár vendégmunkás és családjuk élő mementóként bizonyították, hogy ha nagy a baj, végső soron mégis csak a nehéz helyzetben lévő hazájukra számíthatnak.

Sokan vagyunk ezen a kontinensen, akik szívből és őszintén szurkolunk Brüsszelnek és az Európai Uniónak. Azért szorítunk, hogy találjon vissza az eredeti küldetéséhez és töltse be szerepét. Az alapítók azzal a céllal hozták létre, hogy legyen stabil és kiszámítható színtere, ha tetszik platformja a sokat próbált európai országok és nemzetek együttműködésének. Vannak, akik erre azt mondhatják, hogy az unió központi politikájában a nemzetekről eddig nem sok szó esett. Ez igaz, de az alapszerződést mégiscsak tagállamok, mégpedig nemzetállamok kötötték egymással. Arról nem szólva, hogy Európa újraegyesülése a hidegháborús megosztottság után egy európai nemzet, a német nemzet újraegyesülésével kezdődött. Ezért mi, akik magyarként sokat tettünk mind a német nemzet, mind Európa újraegyesülésének ügyéért, joggal bízhatunk benne, hogy előbb-utóbb a nemzetek sorsa, az őshonos nemzeti közösségek ügye végre bekerül az európai ügyek napirendjébe, és az Unió végre nemcsak a migránsok jogaival foglalkozik majd, hanem az őshonos nemzeti közösségek jogait is pozitív módon szabályozza. Mi abban az Európában hiszünk, amelyben az emberi jogok nem csak a távoli földrészekről érkező gazdasági bevándorlókat illetik meg, hanem az évezredek óta itt élő európai nemzeteket is. 

Az alapítóatyák alapgondolata éppen az volt, hogy Európa népei igen különbözőek, de mégis több, ami összeköt minket, mint ami szétválaszt, ezért arra építsünk, ami összeköt. De nem azon az áron, hogy megsemmisítjük magunkban mindazt, amitől sokfélék és sokszínűek vagyunk.

Sokan és sokszor emlegetik az európai értékeket. Nos, az európai alapértéke nem ideológiák és utópiák, hanem az európai nemzetek alapértékei. Azok is, amelyek közösek, és azok is, amelyek eltérőek. A közös és a sajátos értékeink együtt jelentik az európai értékeket. 

Ezért most nem világmegváltó utópiákra és a globalista hatalmi törekvéseket elvtelenül kiszolgáló brüsszeli bürokratákra, hanem az európai gondolat iránt valóban elkötelezett, a sokféle európai nemzet eltérő érzékenységeivel tisztában lévő, a valódi európai értékek mentén cselekvő, okos hídépítőkre lenne szükség. 

S ha Európára igaz, hogy a népeit közös értékek és érdekek kötik össze, akkor ez még inkább igaz ránk Közép-Európában. Ráadásul itt, Európa középső, keleti felében a sötétség korszaka is mintegy 40 évvel tovább tartott, ezért is elevenebbek az emlékek és tapasztalatok és az a meggyőződés, hogy a szabadság mindennél fontosabb. Ez is összeköti térségünk országait. Sok tényező mutat arra, hogy valóban mi segíthetünk Európának visszatalálni a jó útra. Arra az útra, amelyet az európai népek sokszínűségéből, együttműködő versengéséből táplálkozó, megújulni képes, egymás és mások iránt szolidáris, értékeit felvállaló, kultúrahordozó, fontos nemzetközi szereplőként járnia kell.

Összességében megállapítható, hogy a vírus lezárta a határokat az államok között, az állampolgársági kötelék felértékelődött, és a kettős állampolgárság hétköznapi jelentősége is megnőtt, hiszen a kettős állampolgárok mindkét állampolgárság szerinti államba beléphetnek. A vírus nem ismer nemzeti hovatartozást, ezért a járvány rádöbbentheti a térség államait, hogy egymásra vannak utalva. De sajnos az ellenkezője is előfordulhat, egyfajta bezárkózást is elindíthat. A bezárkózás, az erőforrások és a védekezési eszközök szétosztása, a krízis alkalmas hamis ellenségképek kialakulására, illetve mesterséges kreálására is. Az önző pillanatnyi anyagi és politikai érdekek sajnos nincsenek tekintettel a vészhelyzetre sem, mindig lesben állnak. Ezért mindent meg kell tenni azért, hogy a térség államai összetartsanak, és a belső viszonyaikban ne forduljanak egyes közösségek ellen, így a határon túli magyar közösségek ellen.

Úgy tűnik, hogy – reméljük, csak rövid távon – a szabadságunk, mobilitásunk, és ezzel együtt a gazdasági hatékonyság egy részét is fel kell adnunk a biztonságérzetünk növelése és a kiszámíthatóság érdekében. Ez a jövőt érintő elképzelés, minden fonáksága ellenére, akár lehetőséget is teremthet a Kárpát-medencei magyarság részére. Az elmúlt években a térség népei bizonyították, hogy képesek gyorsan fejlődni és felzárkózni Európa szerencsésebb történelmű területeihez, ha megkapják a lehetőséget, hogy szabadon dönthessenek sorsukról. Az is bebizonyosodott, hogy vannak ügyek, amelyek mentén a térség országai képesek összefogni és együttműködni. Itt elsősorban a tömeges migráció elleni fellépést lehet említeni, ami szintén egy biztonsági kihívás.

Az élet rákényszerítheti ezeket az országokat arra, hogy sokkal inkább támaszkodjanak egymásra, mint a távoli, elsősorban érdekalapú szövetségekre. Minden tisztességes vezetőnek és politikai erőnek azon kell dolgoznia, hogy a térség országainak polgárai azt érezzék, minden korban egymásra utalt partnerei egymásnak. Az ellentétek, vélt vagy valós sérelmek élezése nem szolgálja egyetlen itt élő nép vagy népcsoport érdekét – akár többség, akár kisebbség a maga országában. Jól felfogott érdeke mindannyiunknak a térségben, jólétünk és biztonságuk garanciája a fair együttműködés útjába álló akadályok elhárítása. Olyan bizalmi környezet kialakítása, melyben a kisebbségek híd szerepet tölthetnek be, és nem pedig veszélyt jelentenek az adott országra és a térségi együttműködésre.

Persze ez nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni, de a mostani vészhelyzet rengeteg szunnyadó folyamatot képes volt felpörgetni, és a jövőt ma még kevésbé láthatja bárki, mint akárcsak néhány hónappal ezelőtt. Fontos, hogy folyamatos legyen a párbeszéd, és ha túl vagyunk a vírus okozta problémán, újra kell gondolni térségpolitikánkat és nemzetpolitikánkat. Ha okosan, sokat és jól dolgozunk, és a Jóisten is velünk van, akkor Magyarország és a magyar nemzet hosszú távon, a válság után gyorsan talpra álló, és miért ne, száz esztendő megpróbáltatásait követően újból győztes közösség lehet.

Szerzők: Szakáli István Loránd vezető közgazdász, Századvég Gazdaságkutató Zrt. és Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) országgyűlési képviselő