Több száz milliós üzletet akart összehozni egy csaló maszkokkal

2020.04.01. 20:38

Egy pénzember 220 millió darab szájmaszkot akart venni, üzleti partnere kihasználta volna nagyszabású terveit, ha a rendőrök közbe nem lépnek. Erről írt a Zsaru Magazin.

Egy venezuelai férfi ipari mennyiségű védőmaszkot akart megvenni Budapesten. A belvárosban várta az eladó Hondurasból hazánkba települt megbízottját az üzlet megkötésére. Erről az V. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói is tudtak.

Az ügy sértettje ugyanis a találkozó előtt, március 13-án bejelentést tett. Azt mondta, szerinte

nem jó irányba haladnak egy nagyon sok milliós üzlet dolgai és csalásról lehet szó.

"A férfi előadta nekünk, hogy egy internetes kereskedési oldalon akadt rá egy hirdetésre, amiben megítélése szerint az egyik hirdető kedvező áron kínált szájmaszkokat. Telefonon felvette a hirdetővel a kapcsolatot, majd elektronikus levelezés útján megalkudtak 100 millió darab N95 and 3PLX és 120 millió darab 3M típusú egészségügyi arcmaszk adásvételében hozzávetőleg 2 millió dollár értékben. A vevő március 3-a és 5-e között több részletben mintegy 100 ezer dollárnyi előleget át is utalt a neki megadott bankszámlaszámokra, német és lengyel pénzintézetekhez. A fennmaradó összeg kifizetése előtt azonban látni szerette volna az áruját, ezért utazott Magyarországra. Egy Kristóf téri étteremben beszélték meg a találkozót a hirdetés alapján a mennyiséget nyíregyházi üzemében legyártó tulajdonos képviselőjével" - mondta Sallai Albert zászlós, nyomozó.

Forrás: Origo

A március 12-i találkozón az eladót képviselő férfiről kiderült, hogy sűrűn megfordult már éttermekben, csakhogy az nem, hogy nem nagy üzleteket bonyolított le.

A 35 éves Norlan W. H. zöldségpucoló volt egy pesti pláza éttermének konyháján.

Egészségügyi gyártókat, forgalmazókat nem ismert, ilyen termékekkel nem került kapcsolatba, tehát maszkokat sem tudott volna beszerezni üzletfelének. Ez utóbbi a találkozás alkalmával már nem derült ki.

A férfi igyekezett minél hitelesebben eljátszani a kompetens termékmenedzsert, aki ködbe vesző ausztrál főnöke nevében tárgyal. Így belefűzött még egy távoli nációt az ügybe"

-  tette hozzá a nyomozó.

A termékmintáért is elkért 27 ezer dollárt az üzletfelétől.

Ezt azzal magyarázta, hogy ennyiért nyitják ki látogatók számára a gyár kapuit. A nyomozó szerint itt lett gyanús az üzlet. Az üzemlátogatás díja vagy az összköltségek már sok volt neki, ezért alaposabban utánanézett a gyártónak. Azt találta, hogy valóban létezik egy ilyen magyar cég, amelynek cégnyilvántartási adatai első ránézésre megegyeznek az előszerződésben leírtakkal, de voltak eltérések. Ekkor jött rá a venezuelai vevőjelölt, hogy egy csalóval, egy nem létező vállalkozás vagy gyár képviselőjével kezdett üzletelni.

Forrás: Police.hu

"Ekkor szólt nekünk, és tájékoztatott bennünket arról is, hogy még megkérdezésünk előtt egy újabb összejövetelt egyeztetett a másik férfival aznap estére. Kénytelenek voltunk igazodni a kialakult helyzethez: gyors rajtaütést szerveztünk, és értesítettük a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi bevetési osztályát (BBO), és támogatást kértünk az intézkedéshez. A találkozóra tartó Norlan W. H.-t a megjelölt étterem közelében elfogtuk, és előállítottuk rendőrkapitányságunkra, ahol kihallgattuk. Nem volt könnyű dolgunk. A férfi ügyesen próbált manőverezni: amiről feltételezte, hogy nem tagadhatja le, azt elismerte, de teljesen másképp magyarázta a történteket. Hogyne, felvette vele a kapcsolatot a férfi, erről árulkodtak a telefonhívások, de nem szájmaszkot, hanem veteránautó-flottát akart tőle vásárolni, mivel ő ezek értékesítésében volt jártas. Állítása szerint indultak is volna Kecskemétre, és ő épp új ruhákat vásárolt a Váci utcában az utazáshoz, amikor lecsaptunk rá. A megtörtént átutalásokról érdemi információt nem tudott adni. Arra hivatkozott, hogy a pénzt egy – alighanem kitalált – ausztrál nagyfőnök kezeli" - mesélte a nyomozó a Zsaru Magazinnak. 

Norlan W. H.-t őrizetbe vették, és

jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt

indítottak vele szemben eljárást.