Feláldozhatók helyett nélkülözhetetlenek

2020.04.02. 10:04

Bajban mutatkozik meg a szükség: mire való a független-objektív média, a jogvédők, az ellenzék és Brüsszel válság idején?

A koronavírus-járvány kezdete óta eltelt időben néhány csoportosulás minden kétséget kizáróan igazolta létezésének fölösleges voltát: 1) az ún. „független, objektív" sajtó, 2) az ellenzéki pártok, 3) a jogvédő szervezetek, 4) Brüsszel. Talán ezért is próbálják egyre hangosabban világgá kiabálni, mennyire fontosak és nélkülözhetetlenek ők, különösen az újságírók, különösen most! (Segítek kicsit: mindig most! van. És mindig ők a legfontosabbak.) Ezúttal azonban nemcsak nélkülözhetetlenek, de okosabbak (is!), mint a járványügyi szakemberek, a tisztifőorvos és a WHO.

És ha valakinek kétségei volnának, és eszébe jutna, hogy nagy szükség van ezekre az újságírókra ilyen zord időkben, nézzék meg a mostani tájékoztatókat (operatív törzs, kormányinfó): hiányérzet nincs, ahogy tragédia sem történt.

Az ellenzéki pártok inkább a komédiás vonalat erősítik. Teljes hozzá nem értésükről tesznek tanúbizonyságot, illetve esetenként bizonygatni kezdik, hogy nekik már tegnap eszükbe jutott az, amit az Orbán bejelentett, szóval köszönik szépen, hogy a Fidesz végrehajtja az ellenzék programját. Sajnos ebben az esetben sem derül ki, az ellenzékre akkor mi szükség van, ha a Fidesz minden Jó Ötletet megvalósít, ami megfordul a buksijukban. Ezek alól kivételt képeznek azok a valóban tőlük származó ötletek, hogy a megoldás az alapjövedelem és a kommunizmus azonnali bevezetése - a dolog szépséghibája, hogy vészhelyzet nélkül is pont ugyanezeket tekintik megoldásnak.

Ráadásul szegény ellenzékiek egyszerre akarják megvédeni az összes fantázia-szülte alkotmányos alapjogot a vészhelyzetet hirdető diktatúrától, és követelnek azonnali kijárási tilalmat, ami - meglepetés! - korlátoz bizonyos alapjogokat. Létezőket is. Bár az európai gondolkodástörténet nyilvánvalóan sokat alapoz a vívódó belső dialógusra, a belső dialógus vitázó, egymásnak ellentmondó elemeit talán mégsem kéne ugyanazon időben politikai követelésként megfogalmazni.

A jogvédők szokás szerint ragaszkodnak a fundamentalizmusukhoz, ezért elvből nem lesznek hajlandóak belátni, hogy ilyen helyzetekben az embereket érdemes védeni, nem pedig az absztrakt emberi jogokat - az olyan logikai kihívásokról nem is beszélve, hogy noha a holtakhoz is társíthatunk bizonyos jogokat, sokat segít a jogérvényesítés előfeltételein, ha az alanyok életben vannak.

A legfölöslegesebb mind közül természetesen Brüsszel, ahol a Bizottság elnöke úgy három héttel azután, hogy minden illetékes szervezet pandémiának nyilvánította a koronavírus-járványt, bemutatta egy videóban, hogyan kell kezet mosni. Szerencsére ők is kapcsoltak mára, a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban vizsgálni fogják a magyar jogállamiság és demokrácia mibenlétét. Kapott az alkalmon a Néppárt néhány alig látható egysége, Donald Tusk Gauleiter és a mindig független és objektív nemzetközi sajtó is, amely puszta véletlenségből mindig ugyanazt a nótát fújja, mint a nyugat-európai liberális elit. Vagy legalábbis tercel alá, hogy teljes legyen a szólam. Így a brüsszelita elit újra teljes pompájában folytathatja fő tevékenységét, a pótcselekvést.

Az újságírók viszont belevágták magukat a mártír pózába, és litániákat kezdtek zengeni saját áldozati mivoltukról. A „senki sem tudja, mit szenvedett!" kórus annál hangosabb, minél több embernél húzzák ki a gyufát.

Tudták például, milyen nehéz egy újságírónak a home office? Egy péknek, egy étterem alkalmazottjának, egy élelmiszerbolt pénztárosának, egy egészségügyi dolgozónak piha, de nem ám egy újságírónak! Ugyanis nem a szerkiben püföli laptopját, hanem otthon! És hogy lesz így kész az ebéd? Mármint ki üti be a keresőbe valamelyik ételkiszállító címét? Ja, hát lehet, hogy bárhol elérhető, de pont a kedvenc etnofood étkezdéje csak a belvárosban érhető el, a Rózsadombra nem szállítanak ki!

A „bevásárlólista pánik idejére, csak máshogy" apróság a média áldásos tevékenységének tengerében. Persze ehelyett is meg lehetett volna írni, hogy még a legdurvább kijárási tilalom esetén sem fosztja meg az élelmiszertől a magyarokat az elnyomó Orbán-rezsim, ez mégis bagatell.

Szinte minden napra jut egy kötelező fake news - lásd az állítólagosan lefoglalt cseh szállítmány ügyét, a naponta előkerülő elhunyt, ám teljesen egészséges csecsemő susmussal terjedő hírét (ezeket jellemzően kérdések formájában fogalmazzák meg), illetve a külügy arra vonatkozó parancsát, hogy mindenki precízen és fegyelmezetten folytassa a munkáját, úgy sikerült bemutatni, mintha fölborult volna a rend (igen, ezt nevezik manipulációnak). A fake news művelésének lényege az, hogy a skribler rejtélyes „forrásaira" hivatkozik, innentől kezdve felelőssége sincs, a hír vagy igaz, vagy nem, de ő befolyásol vele alsó hangon több százezer embert, aztán széttárja a kezét, hogy ez a szakma, ő meg csak a munkáját végzi, és a hatalom akarja ebben a nélkülözhetetlen tevékenységében korlátozni. (Nem akarja. Sajnos.)

Ám még ezek is eltörpülnek amellett az aljasság mellett, amit most műveltek.
Ugyanis a derék újságírók mással sem bombázták az operatív törzset, mint hogy hozzák nyilvánosságra a koronavírusban elhunytak adatait: területi megoszlás, alapbetegség, kor, nem stb. (A név, cím, telefonszám kérdések első körben szerencsére kimaradtak).

Érdekes módon az őrkutyaként szolgáló jogvédők (tudják, kik őrkutyák még? Naná, a média!) nem koppintottak a negyedik hatalmi ág képviselőinek orrára, hogy hahó, ezek érzékeny adatok és személyiségi jogokat sértenek. Pedig úgy tudtuk, a jogvédő őrkutyák feladata a hatalom ellenőrzése, és a média önmagát nevezte ki negyedik hatalmi ágnak. Úgy tűnik, a „negyedik hatalmi ág" csak addig hatalom, míg előjogait és kiváltságait kívánja érvényesíteni, ám ha valaki hatalomként bánik vele - például korlátok közé szorítaná, ahogy a fékezős-ellensúlyozós kedvenc metaforájuk szerint az összes többi hatalmi ágat ellenőrizni kell más hatalmi ágak által, vagy ha a felelősségét kezdi firtatni valaki -, akkor sipákolni kezdenek.

Tehát a jogvédők sehol sem voltak, ha a nélkülözhetetlen médián múlik, az összes beteg és elhunyt teljes családfáját ismerhetné az ország népe és a világ közvéleménye.

Amikor aztán a kormány nyilvánosságra hozta az elhunytak nemre, korra és alapbetegségre vonatkozó adatait, akkor - meglepetés! - a nélkülözhetetlenek azon kezdtek el vinnyogni - ezúttal a jogvédő őrkutyákkal karöltve, akik hirtelen felébredtek Csipkerózsika-álmukból -, hogy ezek az adatok súlyosan sértik a személyiségi jogokat. Elsősorban azért sértik, mert az egyik áldozatról tudható, kicsoda.

És hogy honnan tudható?
Nos, onnan, hogy a minden lében kanál nélkülözhetetlenek korábban a nyilvánosság elé tárták az illető nevét, fényképét, leírták, mi a munkája stb. Sem a kormány, sem a hatóságok nem adtak közre információt korábban sem az illetőről, mindent, amit tudunk, a nélkülözhetetlenek hiéna-üzemmódjának köszönhetünk. Önmagában ugyanis a közölt adatokból senki sem beazonosítható.
És ahelyett, hogy végre magukba szállnának, és elgondolkodnának azon, hogy most nem annak van itt az ideje, hogy nyakló nélküli ÉN-kontenteket, egotripeket toljanak, lájk-és kattintásvadász infókat osszanak meg (amik vagy igazak, vagy nem), hanem annak, hogy ők is segítsék a közösség fáradozásait a vírus elleni harcban, inkább hisztérikus toporzékolásba kezdenek és a hatalom jogsértéséről sivalkodnak. (Amiért egyébként, ha megvalósult volna, ők hisztiztek ezidáig.) Magyarul a vészhelyzet az égvilágon semmit sem változtatott azon az alapvető viselkedésen, amit normál esetben is folytatnak.

A „közösség fáradozásait" azért nem nagyon értik, mert azt sem értik, mi az, hogy „közösség". A „köz" is csak annyiban létezik számukra, amennyiben azt egy visszaigazolás-gyűjtő tükörként látják, amiben megcsodálhatják saját magukat és nyugtázhatják fontosságukat és nélkülözhetetlenségüket. A nélkülözhetetlen számára ugyanis a világegyetem központja önmaga, és csak utána kaphat helyet mindenki és minden más.

A felelősség természetesen semmi esetre sem az övék! Bármit tesznek is, az jogukban áll, de felelősségre senki sem vonhatja őket. Vészhelyzet esetében sem.
Sosem ült még annyira Donald Trump azon megfejtése, miszerint „a sajtó a nép ellensége". Azon is toporzékoltak, de a hisztéria motorikus reflexszé alakult a mainstream médiánál.

Mindenesetre ez jó lecke mindenki más számára is. Teljesen fölösleges gesztust tenni irányukba. Pont annyira fölösleges, mint galambbal sakkozni.

Megadja Gábor