Most minden eddiginél fontosabb a tudatos internethasználatra való nevelés

Vágólapra másolva!
A rendőrök hasznos tanácsai segíthetnek a szülőknek abban, hogy a gyerekeiket tudatos internethasználatra neveljék.
Vágólapra másolva!

Amióta az internethasználat már szinte mindenki számára elérhető, sőt, a tanulás és a munka nélkülözhetetlen eszközévé vált, egyre több időt töltenek a számítógép előtt már egészen fiatal gyerekek is. Különösen igaz ez most, hogy

a koronavírus okozta helyzet miatt néhány hete bevezették a távoktatást a diákok számára. Ezért a szülőknek most fokozottan ügyelnie kell arra, hogy gyerekeik tudatosan használják az internetet.

Forrás: Police.hu

Mivel a gyerekek természetes közegként kezelik a virtuális teret, a veszélyfelismerési és védekezési képességük azonban alacsonyabb, mint a felnőtteké, különösen vigyáznunk kell rájuk. A tanulás és a kikapcsolódás mellett sajnos

egyre több káros, illetve nem nekik való tartalmakkal is találkozhatnak, illetve fennáll a veszélye, hogy az egész napot a gép előtt töltik,

bármiféle kontroll nélkül. Néhány technikai eszköz segítségével ezek a veszélyek csökkenthetőek viszont ezek nem helyettesítik a tudatos internethasználatra való nevelést, a veszélyek és a biztonságos internetezés szabályainak megismertetését, ami egyértelműen a szülők, és az oktatók felelőssége.

A rendőrök néhány praktikus tanáccsal próbálnak segítségül szolgálni a szülők számára:

  • Fontos, hogy figyelemmel kísérjük, milyen oldalakat látogat, és milyen videókat néz a gyerek az interneten.
  • A közösségi oldalakon a hozzászólások között előfordulhat agresszív vagy szexuális tartalom.
  • Minél hosszabb egy jelszó, annál erősebb.
  • Használjunk jelszókezelő alkalmazást!
  • Állítsunk be kétfaktoros azonosítást!
  • A gyerekről lehetőleg csak zárt körben osszunk meg posztokat!
  • Csak megbízható forrásból szerezzünk be információkat, elkerülve ezzel az álhíreket.
  • Ügyeljünk arra, hogy a gyerek ne tegyen közzé túl sok személyes tartalmat, mert ez fokozza a lopások, feltörések és zaklatások veszélyét.
  • Kerüljük el az internetfüggőség veszélyét, szabályozzuk a számítógép előtt töltött időt önmagunk, és a gyerek számára is, ehelyett töltsünk együtt minőségi időt.