Járvány idején is jár a közétkeztetés

Nagyvázsony - járványügyi intézkedések
Vágólapra másolva!
A járványügyi helyzet miatt már 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a Kormány. Az azóta eltelt időszak alatt további szigorú intézkedéseket hirdettek ki. Az oktatási intézményekben bevezették a távoktatást, rendkívüli szünetet rendeltek el az önkormányzatok a bölcsődékben és az óvodákban, valamint kijárási korlátozás van érvényben. Ezekkel a rendelkezésekkel párhuzamosan viszont a kormányrendeletek alapján a gyermek- és diákétkeztetés, valamint az idősek étkeztetése változatlanul az önkormányzatok kötelezettsége. Miként vehető igénybe a közétkeztetés a lakosság számára? - erről kérdeztük Rózsás Anikót, a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (KÖZSZÖV) elnökét. 
Vágólapra másolva!

Járvány idején is az önkormányzatok kötelezettsége a közétkeztetés, ezt jogszabályok is rögzítik.

Ez így igaz, viszont a kormány azonnali intézkedéseinek következtében, illetve annak köszönhetően jogos fogyasztói elvárás, hogy az önkormányzatok megszervezzék a közétkeztetést. A kapacitások a közétkeztetők részéről változatlanul rendelkezésre állnak. Más kérdés azonban, hogy eddig az önkormányzatok többségétől egyáltalán nem, vagy indokolatlanul kevés megrendelés érkezett.

Ön szerint volna igény a lakosság részéről az étkeztetési szolgáltatásra a járvány alatt is?

Ez nem is kérdés: igen. A megszokott ellátás hiánya kifejezetten nagy terhet ró a családokra, hiszen sokan az otthonukba kényszerültek, így amellett, hogy a gyerekeikre is felügyelniük kell, még bevételi nehézségeik is támadhattak. A közétkeztetési ellátás ennek megfelelően komoly segítség lehet(ne) a családoknak. Egyrészt az ételek otthoni elkészítési ideje jelentősnek mondható, különösen, hogy az otthoni munka mellett a gyerekekkel gyakran még tanulni is kell. Másrészt pedig az időskorúak sok esetben nem tudják megoldani az otthoni főzést, és az ő esetükben kifejezetten az lenne a cél, hogy minél kevesebbet kelljen kimozdulniuk otthonról. Ehhez lenne kézenfekvő megoldás a szervezett közétkeztetés igénybevétele, ahogy ez korábban is megszokott volt.

Nagyvázsony - járványügyi intézkedések - itt megoldották a közétkeztetést, minden idős embernek kihordják az ebédet. fotó: Talán Csaba

Tehát minden kapacitás megvan és igény is lenne a szolgáltatásra. Mégis mi az akadály?

Azt feltételezzük, hogy a probléma legfőbb oka az információhiány, hiszen sajnálatos módon számos önkormányzat még mindig nem oldotta meg ezt a tájékoztatási, szervezési feladatot. Ennek következtében

a lakosság, a fogyasztók nincsenek tisztában azzal, hogy ugyanazon lehetőségek, jogok illetik meg őket a kedvezményes étkeztetést illetően, mint a járvány előtt.

Így ahelyett, hogy a családok az önkormányzatoknál jelentkeznének az étel megrendeléséért, egyelőre futárcégeket vesznek igénybe, így oldják meg az étel házhozszállítását - jellemzően drágább, kereskedelmi vendéglátóktól -, vagy kénytelenek maguk elkészíteni az ebédet. Ezek a megoldások nagy kiadást jelentenek egy család vagy az idős szeretteink esetében, ráadásul huzamosabb ideig aligha fenntarthatók.

Budapest, ételházhozszállítás, ételfutár. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogyan lehetne elérni, hogy a fogyasztók tisztában legyenek a szolgáltatás lehetőségéről?

Bár a helybeni, csoportos ételfogyasztás most nem megengedett, néhány helyen a jól megszervezett, kijelölt étel-átadási pontokon a közétkeztetés továbbra is kifejezetten jól működik. Egyértelműen látszik, hogy csak kevesen tudnak erről a lehetőségről. Annak ellenére tehát, hogy a kormányzati szándék egyértelműen segítő jellegű, fontos lenne, hogy minden érintetthez eljusson a megfelelő információ, miszerint a kedvezményes szolgáltatás a rendelkezésükre áll. Ezért a

rra kérjük tisztelettel az önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb tájékoztassák az embereket, és alakítsanak ki ételátadási pontokat és szervezzék meg az időseknek az ebéd kiszállítását.

Ha ez megtörténik, akkor ugyanúgy igényelhető az étkeztetés majd, mint eddig?

Pontosítok: eddig is igényelhető volt. Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a lakosság részesüljön a közétkeztetésből, az abból származó előnyökből. A hatályos rendeletek ennek megfelelő keretet adnak, a költségvetési keretösszegek, a szolgáltatók rendelkezésre állnak. Azt is fontosnak tartom, hogy a csomagolásnak, szállításnak van ugyan többletköltsége - hiszen a járványügyi helyzet miatt jelenleg az ételeket nem a megszokott módon, közösen fogyaszthatják el egy-egy intézmény éttermében, hanem elvinni tudják az átadási pontokról -, ezeknek a terhe nem a fogyasztóra hárul. Ugyanannyit kell fizetniük, amennyit eddig, vagy a korábbiakhoz hasonlóan térítésmentesen vehetik igénybe a szolgáltatást. Megéri igénybe venni!