Megkezdték a déli összekötő vasúti híd felújítását és bővítését – képek

2020.04.03. 15:01

Megkezdődtek a déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének munkálatai. A híd melletti pillérekre helyezik majd rá az új hídszerkezeteket.

Tehervonat közlekedik az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-ánForrás: MTI/Máthé Zoltán

Mint korábban megírtuk, a Déli összekötő vasúti híd felújításával, azaz a meglévő két vágány mellett egy újabb kiépítésével folytatódik. Tervezik a hídhoz vezető pályák bővítését is három-, illetve ahol a körülmények lehetővé teszik, négyvágányúra, és a fejlesztés része Ferencváros vasútállomás szűk keresztmetszetének feloldása.

Az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti híd (jobbról) melletti pillérek 2020 április 3-án. Ezekre helyezik majd rá az új hídszerkezeteketForrás: MTI/Máthé Zoltán

A fejlesztés célja a vasútforgalmi kapacitás növelése a ferencvárosi megállóban, amely közvetlenül kapcsolódik a bővülő és megújuló fővárosi déli vasúti összekötő Duna-hídhoz.

Az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti híd elhasználódott szerkezeteForrás: MTI/Máthé Zoltán

A tervezett egyvágányos, többtámaszú rácsos acélhíd felszerkezete közös alépítményekre támaszkodik. Ezeket az új felszerkezetek fogadására át kell alakítani, továbbá új, cölöpfalas hídfőt kell építeni a budai oldalon - írja a Magyar Építők.