Mennyire érinti a koronavírus a sportvilágot?

Soccer Players in Action Striker Black Background Real People Soccer Player Unrecognizable Person Soccer Ball Football - Ball Soccer Field Young Men Men Kick Off Sports Clothing Soccer Shoe Dribbling Taking A Shot - Sport Playing Running Kicking Defending
Two soccer players challenging for the ball, low angle view.
Vágólapra másolva!
A tavaly decemberben, Kínából induló koronavírus már Európában tombol, ez pedig felborította az emberek hétköznapjait. Egyes szakértők súlyosabb gazdasági helyzetet vetítenek elő, mint a 2008-as válság volt, a vírus gyakorlatilag minden szektorra súlyos hatást gyakorol. Leállt (szinte) a teljes sportvilág, alig van olyan sportág vagy bajnokság, amely még teljes gőzzel dübörögne, ez pedig természetesen kihat a klubok életére és költségvetésére, a nyári átigazolási politikára.
Vágólapra másolva!

Szót kell ejteni azokról az emberekről is, akik ugyanúgy ezekből a sportágakból éltek, csak kicsit máshogy, hiszen nem köthetők egyik klubhoz sem. Ők a sportfogadók, akik a bajnokságok teljes felfüggesztésével „munka nélkül" maradtak. A fogadás azonban nem szűntek meg teljesen, de tény, nehezebb dolguk van. Persze, ők azonnal talpra tudnak állni, amint újra beindul a professzionális sportvilág, a kérdés csak az, mikor történhet ez meg?

De hogyan is kezdődött mindez?

Az száz százalékosan kijelenthető, hogy a vírus leginkább Olaszországban és Spanyolországban tombol (emellett egyre rosszabb a helyzet Svájcban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is). Március 8-án, vasárnap már fel-felröppentek hírek arról, hogy még az sem elegendő szigorítás, hogy zárt kapuk mögött folytatódjon az olasz bajnokság, 9-én este pedig Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy április 3-ig felfüggeszt minden bajnokságot. A szigorító intézkedések azonban nem hozták meg a várt eredményt, a helyzet sokkal rosszabb lett, így azóta már határozatlan időre módosították a felfüggesztést.

Azóta már több sportolóról is kiderült, elkapta a betegséget, többek között a Juventus támadója Paulo Dybala, Paolo Maldini és fia, Daniel, Marco Sportiello, aki az Atalanta labdarúgója, illetve hétre nőtt a fertőzöttek száma a Sampdoria csapatánál.

És ha már szóba került az Atalanta... Olasz kutatók tették közzé, mi lehetett az oka, hogy a járvány eldurvult mind Olaszországban, mind Spanyolországban. Arra jutottak, hogy a februárban lejátszott Atalanta – Valencia Bajnokok Ligája mérkőzés nagyban hozzájárult a járvány terjedéséhez. A milánói San Siroban lejátszott mérkőzésen több mint 40 000 ember zsúfolódott össze, valószínűleg már ekkor sokan magukban hordozták a vírust, de tünetmentesek voltak. A kutatók szerint ez volt az események egyik fő katalizátora.

Ahogy a világon mindenhol, az olaszok is váltig állítják, addig nem szabad folytatni a szezont, amíg a veszélyhelyzet el nem hárul, sőt, vannak olyan hangok, akik szerint felelőtlenség lenne folytatni, mert azzal még nagyobb káoszt idéznének elő, többek között gazdasági szempontból is.

Az egész sportfogadási világot felforgatja a koronavírus Forrás: Getty Images/vm/Vm

A feje tetejére állt az átigazolási piac is

Az átigazolási szezonon is nyomot fog hagyni a járvány, az már biztos. Jól példázza ezt Lautaro Martinez esete, akitől az átigazolási piac szappanoperáját várta mindenki (bejelentkezett érte a Real Madrid és a Barcelona is, de közben az Inter sem igazán akarna megválni a legértékesebb futballistájától), és több mint 100 millió euróra taksálták a vételárát. A legújabb hírek szerint az Inter vezetősége már egy 80 millió körüli ajánlatra igent mondana.

Ahogy írtuk, Spanyolországban is erőteljesen jelen van a koronavírus, és sajnos egyelőre nem látni, hogy mikorra várható a tetőzése, így itt is csak találgatni lehet.

A La Liga küzdelmeinek felfüggesztését ugyanazon a héten jelentették be, mint a Serie A-t, bár először a zártkapus megoldást preferálták, hamar meg kellett változtatni a véleményüket. Amikor ugyanis kiderült, hogy a Real Madrid egyik kosárlabdázójának tesztje pozitív lett, az egész csapatot kéthetes karanténba küldték, mivel a valdebebasi edzőközpontot közösen használják a futballisták és a kosarasok.

Innentől pedig már egyenes út vezetett a felfüggesztéshez, mivel a forduló nyitómérkőzését pont a Santiago Bernabeuban játszották volna. Először két forduló elhalasztásában állapodtak meg, azóta az olaszokhoz hasonlóan határozatlan időre módosítottak.

A klubok természetesen itt is megérzik a járvány hatását, a Barcelona és az Atletico csapatánál 70%-os fizetéscsökkentésben egyeztek meg annak érdekében, hogy a többi alkalmazott továbbra is tudjon fizetést kapni.

A Real Madridnál a hírek szerint erre nem volt szükség, Florentino Perez szerint csapata stabil lábakon áll, nincs szükség szigorításokra. Egyéb hír a Real háza tájáról, hogy felajánlották saját stadionjukat orvosi eszközök és adományok elraktározására, hiszen a stadion jelenleg nem tudja betölteni azt a szerepet, amit neki szántak.

Nem minden csapat bír a Real Madrid tőkéjével

Persze, nem mindenki olyan szerencsés, mint a Real Madrid... Több kisebb költségvetéssel rendelkező csapat már most bejelentette, hogy csődbe mentek, játékosaikkal szerződést bontottak, ők már szabadon igazolhatók, ez pedig azt jelenti, hogy fizetés nélkül maradtak.

Egyáltalán nem biztos az sem, hogy sikerül befejezni az idei BL és EL szezont sem, ami szintúgy óriási kiesés lenne az UEFA-nak és a kluboknak egyaránt. Azzal már nem kell törődniük, hogy egy esetleges kései lebonyolítás milyen hatással lesz az Európa Bajnokság alakulására, hiszen annak kezdését már hetekkel ezelőtt 2021-re módosították.

Az olimpia is a koronavírus áldozata lett

Ugyanez a sors várt a nyári olimpiára, amelyet idén Tokióban rendeztek volna júliusban és augusztusban. Bár a NOB tartott ki legtovább és ők próbálkoztak a leginkább elejét venni egy halasztásnak (ne adj Isten egy teljes törlésnek), de végül be kellett látniuk, hogy ez lehetetlen.
Az egyik legnagyobb pénzügyi vesztese maga Tokió és a japán kormány, egyes hírek szerint ez a halasztás 670 milliárd jenes veszteséget jelent Abe Sindzonak és kormányának.

Azonban meg kell említeni, hogy a pénzügyi problémákon túl vannak olyan sportolók, akik szintúgy vesztesei a járványnak. Olyan sportolókra gondolunk, akiknek az idei olimpia lett volna az utolsó nagy dobása, ami után felhagytak volna az élsporttal, ők érthető módon nehezen viselték a halasztás hírét.
Összességében tehát kijelenthető, hogy a sportvilág is bajban van, és egyelőre nem látni, hogy ki hogyan evickél ki ebből a drámai helyzetből.