Orbán Viktor levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának

Vágólapra másolva!
Az alábbiakban közöljük a levelet magyarul, az Origo fordításában.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának - derült ki Novák Katalin Fidesz-alelnök Twitter-bejegyzéséből.

Az alábbiakban közöljük a levelet magyarul, az Origo fordításában:

Tisztelt Főtitkár úr!
A világunk határozottan a feje tetejére fordult. Mi, miniszterelnökök és pártvezetők az egész világon arra összpontosítunk minden energiánkkal, hogy hatékony, időben meghozott döntéseket hozzunk annak érdekében, hogy életeket mentsünk, hogy megóvjuk a polgáraink egészségét és biztonságát.
Nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyikünknek van ideje más országok szándékairól fantáziálni. Ez igencsak sokba kerülne ezekben a napokban.
Minden tisztelettel, nekem erre most nincs időm! Minden vitás kérdést hajlandó vagyok megtárgyalni, amint véget ér a járvány. Addig minden időmet kizárólag annak szentelem, hogy próbáljam megvédeni a magyar emberek életét, és hogy előkészítsem a társadalmi és gazdasági talpra állás érdekében szükséges döntéseket, az Alaptörvénynek megfelelően.
Azt javaslom, mindannyian erre törekedjünk a saját hazánkban.
Tisztelettel:
Orbán Viktor