A járvány mellett is folytatódik az M3-as metró felújítása

2020.04.06. 12:41

Az M3-as metró felújítása a déli szakaszon a járványügyi vészhelyzet ellenére folytatódik a Népliget – Kőbánya-Kispest állomások között zajló rekonstrukciós munkálatok mellett. Március elején elkezdődött a középső szakasz két állomásának, az Arany János utca és a Ferenciek tere  korszerűsítése is - írta közleményében a BKV Zrt.  A járványhelyzet egyelőre nem befolyásolja a munkavégzést a belvárosban, a koronavírus ellen naponta többszöri fertőtlenítéssel, a higiéniai előírások fokozott betartásával védekeznek.

Az említett állomásokon elsősorban bontási munkálatokat végeznek. A mozgólépcsők környezete szinte felismerhetetlen, megtörtént a fal- és álmennyezeti burkolatok elbontása, a lejtaknában pedig a szerkezet visszabontásán dolgoznak - írták a közleményben. Mindkét helyszínen egy-egy üzemen kívüli mozgólépcső biztosítja a gyalogos közlekedést, ami azt jelenti, pillanatnyilag több mint 230 lépcsőfok köti össze a felszínt a peronnal.

Az utastérből eltűntek a jellegzetes bútorok, a tájékoztató táblák, a hirdetések, és megjelentek a halmokba rakott, vagy zsákokba pakolt bontási anyagok, a munkálatokat segítő eszközök, kisgépek.

A 3-as metró felújított szerelvényei a BKV Kőér utcai járműtelepén (képünk illusztráció)Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A metróforgalom biztonságát nem zavaró üzemi területeken szintén elkezdődtek az építészeti és gépészeti bontások. A bontott anyagok kiszállítása hétvégén történik a BKV Zrt. Kőér utcai telephelyére.

Júliusban jön a középső szakasz

A középső szakasz rekonstrukciója a Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomások lezárásával folytatódik a tervek szerint júliusban. A megállók környezetében már elkezdődtek a felszíni közműkiváltások. A napjainkra jellemző, a megszokottnál lényegesen kisebb közúti forgalom ezúttal kedvezőbb feltételeket teremt a munkavégzéshez, az ütemtervhez képest gyorsabban haladnak a víz-, csatorna-, tűzcsapátépítések.