Kirabolta ismerősét egy férfi Kecskeméten

Vágólapra másolva!
A kecskeméti rendőrök néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki az utcán kitépte a pénztárcát barátja kezéből, és mivel pénzt nem talált benne, egy zálogjegyet rabolt el tőle.
Vágólapra másolva!

Április 4-én kora délután egy férfi rablásról tett bejelentést a kecskeméti rendőröknek. A férfi elmondta, hogy dél körül Kecskeméten, a Kinizsi utcában biciklizett, amikor ismerőse leszólította, és pénzt kért tőle. A férfi közölte vele, hogy egy fillér sincs nála, de ismerőse ezt nem hitte el neki.

Kitépte a pénztárcáját a kezéből, és mivel pénzt valóban nem talált benne, kivett belőle egy zálogjegyet. A férfi próbálta visszaszerezni az iratot, ám ismerőse megfenyegette, hogy megveri,

majd messzire futott a szerzett zsákmánnyal.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 22 éves férfit.

Kihallgatása után őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Forrás: Police.hu