Gulyás Gergely: A meghozott intézkedések eredményeként lassult a járvány terjedése

2020.04.06. 13:28

A kormány számára továbbra is fontos, hogy a lehető legszélesebb összefogás jöjjön létre a társadalomban - minderről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt napirend előtt az Országgyűlésben. A miniszter szólt arról is, hogy a meghozott járványügyi lépéseknek köszönhetően a járvány terjedése lassult.

A kormány számtalan fontos bejelentést tett a járványügyi lépésekről - mondta napirend előtti felszólalásában Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője közölte, a kormány számára továbbra is fontos, hogy a lehető legszélesebb összefogás jöjjön létre a társadalomban, de erre az ellenzék nem volt hajlandó, de ismét kísérletet teszek erre. Gulyás elmondta, hogy a meghozott járványügyi lépéseknek köszönhetően a járvány terjedése lassult. Ennek a fenntartása nagyon fontos lesz - tette hozzá.

Súlyos teher

Rendkívül súlyos terhet jelent a járvány az országra – mondta Gulyás. A kormány a közös teherviselés híve, ezért is jött létre a járvány elleni 663 milliárdos alap.  Nem állhat olyan helyzet, hogy az egészségügyi költségeket ne tudja kifizetni a kabinet - tette hozzá. 1345 milliárd jut a gazdaság újraindítására. Szólt arról is, hogy a pártok támogatottságát a mai naptól felére csökkentik, mindezeken felül a bankok és a multinacionális üzletláncok is részt vesznek a teherviselésben. A legnagyobb részét a kormány a saját forrásaiból fedezte. 

Szólt arról is, hogy az önkormányzatok költségvetése 1800 milliárd forint volt 2010-ben. 2019-ben pedig 1700 milliárd forint, de akkor már az oktatás és egészségügy nem volt a hatáskörükben - mondta Gulyás. Mindezek fényében nem nagy teher az az összeg, amit most az önkormányzatoknak be kell fizetnie – tette hozzá.

Kocsis Máté: Önök egyhavi bért és nyugdíjat vettek el az emberektől 

Vejkey Imre, a KDNP képviselője a miniszternek adott válaszában arról beszélt, hogy az ellenzék és Brüsszel részéről a veszélyhelyzet idején is nyílt hazudozás zajlik. Kijelentette, hogy  az ellenzék most is, és az elmúlt tíz évben is a demokrácia haláláról beszélt, miközben minden szavuk hazugság - tette hozzá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kormány 1345 plusz 663 milliárdot csoportosított át a saját büdzséjéből, míg az önkormányzatok összesen 34 milliárdot tesznek bele a közös alapokba. A kormánypárti polgármesterek végzik a dolgukat, és nem panaszkodnak - tette hozzá.  Önök egyhavi nyugdíjat elvettek, és egyhavi bért elvettek az emberektől, míg most a kormány mindent megtesz a válság kezelésében, és 13. havi nyugdíjat ad- mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Az ellenzéknek is viselnie kell a terheket

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Szabó Tímeának adott válaszában azt mondta, egy rendkívüli veszélyhelyzetben az ellenzéki pártoknak is kétszeres a felelőssége abban, hogy ne tájékoztassák félre az embereket. Még nem léptünk be a tömeges megbetegedés szakaszába – jelentette ki Dömötör. A terheket nemcsak a kormánypártoknak, hanem az ellenzékieknek is viselnie kell - tette hozzá. Szólt arról is, hogy nem segítette a BKK járatainak a ritkítása a járvány elleni védekezést, valamint a főváros nem támogatta az ingyenes parkolást sem.

"Az LMP ingatlanadót és megszorításokat javasol"

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára Keresztes László Lórántnak (LMP) adott válaszában azt mondta, hogy az egészségügyben idén már volt egy 14 százalékos béremelés, és lesz még egy 30 százalékos novemberben, és van még az 500 ezer forintos pluszjuttatás. Kijelentette, hogy a kormány egy maghatározott rendben osztja el a védőeszközöket is, és így első helyen az egészségügyi dolgozók kapnak belőle. A válságban a vasútépítések leállítását követeli a magyarországi zöld párt, ha leállnak a beruházások, akkor még inkább mélyebb lesz a válság - tette hozzá. Rétvári Bence szólt arról is, hogy az LMP ingatlanadót és megszorításokat javasol.

Az ellenzék leállítaná a beruházásokat

Dömötör Csaba Oláh Lajosnak (DK) adott válaszában azt mondta, hogy legalább arra vehette volna a fáradságot, hogy megnézze Orbán Viktor miniszterelnök hétfő déli bejelentését. Tartósan számol egy nagyon magas munkanélküliséggel a DK javaslata. Azt akarja az ellenzék, hogy állítsák le a beruházásokat, és az így felszabaduló forrásokat költsék segélyre  - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Mi megőrizni szeretnénk a munkahelyeket, és elejét venni annak, hogy a vállalatok elbocsátásokat eszközöljenek – mondta Dömötör Csaba. Felidézte azt is, hogy pont a DK-s politikusok voltak azok, akik korábban elvették az egyhavi bért a közszférában dolgozóktól, és a nyugdíjasoktól. Mindezt pedig a mostani kormány vissza fogja adni – tette hozzá.

Egyesek hecckampányt folytatnak

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arra hívta fel Tóth Bertalan (MSZP) figyelmét, hogy az önkormányzatok tegyenek eleget az idősek ellátására való kötelezettségnek, és a tömegközlekedésre vonatkozó szabályoknak is a járványügyi helyzettel egyeznie kell. Szólt arról is, hogy  az elmúlt években megduplázódtak az önkormányzatok bevételei, és most ebből szeretne kérni a kormány. Vannak olyan városvezetők, akik ezt elfogadják, és vannak azok, akik pártpolitikai hecckampányra használják ezt – mondta Orbán Balázs.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt válaszolta Stummer Jánosnak (Jobbik), hogy Brüsszelből semmilyen pluszforrás nem érkezik, mert amíg nincs átszabva a most futó költségvetés az uniós miniszterelnökök tanácsában, addig nem is lesz.  Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik sem a hiteltörlesztési, sem a kilakoltatási moratóriumot nem támogatta.

Hamar lépett a magyar kormány

Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában azt mondta, lassan négy hete hirdették ki a veszélyhelyzetet a koronavírus-járvány miatt. A kormány az elmúlt hetekben több olyan intézkedést hozott, amivel segített megvédeni a családokat és a munkahelyeket – tette hozzá. A költségvetés átrendezéséről is fontos döntések születtek, így létrejött a járványügyi alap, és a gazdaságvédelmi alap 2000 milliárd forinttal. Halász János elképesztőnek tartotta, hogy az ellenzék tiltakozik a közös teherviselés ellen. Az ellenzék nem a vírus, hanem a kormány ellen akar küzdeni – tette hozzá. A kormány nem akar visszatérni a segélyalapú korszak világába, így legalább annyi munkahelyet kell teremteni, mint amennyi megszűnik – mondta Halász János.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszában azt mondta, a magyar kormány volt az első Európában, amely meghozta a hiteltörlesztési moratóriumot. Szólt arról is, hogy a hétfőn bejelentett döntések érdemi segítséget fognak adni a vállalkozásoknak és az embereknek.  Az akcióterv mérete el fogja érni a hazai GDP 18-22 százalékát.